2026. július 22., szerda

Politika

Egy tavaszi választás csak a hatalomnak lenne jó

Előrehozott parlamenti választásokra legkorábban 2016 kora tavaszán számíthatunk, de bármikorra is tennék, a szétszabdalt, polarizált parlamenti ellenzéknek egyáltalán nem lenne jó, vélekedett pénteken Zoran Stojiljković, a Politikai Tudományok Karának professzora. Mint ismeretes, Aleksandar Vučić szerb kormányfő nemrégiben kijelentette, hogy ha már a parlamenti ellenzék annyira szeretne rendkívüli választásokat, akkor könnyen meglehet, hogy meg is fogja majd kapni.

SZHP: Pajtić, mitől félsz?

A Szerb Haladó Párt reagált Bojan Pajtić, a Demokrata Párt elnöke a választásokkal és a belügyminisztériummal kapcsolatos kijelentéseire. Mint kiemelte, a tartományi kormányfő tart a választásoktól, és feltették neki a kérdést, meddig kíván még nyomást gyakorolni az államvezetőségre.

A kormány csak kampányol

A Demokrata Pártnak mindegy, mikor írják ki a köztársasági választásokat Szerbiában, jelentette ki Bojan Pajtić, a DP elnöke. Mint mondta, Aleksandar Vučić meglepődik majd a választás eredményein, a közvéleményt ugyanis folyamatosan becsmérli, és jelentéktelennek tünteti fel a demokraták befolyását.

Márciusban lehetnek az előrehozott választások

Miután Aleksandar Vučić kormányfő megerősítette a híreszteléseket a rendkívüli választások kiírásának lehetőségével kapcsolatban, a Večernje novosti a Szerb Haladó Párthoz közeli forrásokra hivatkozva tegnap azt közölte, hogy a szavazást minden szinten – helyi önkormányzati, tartományi és köztársasági parlamenti választások – 2016 márciusában bonyolítják majd le a tervek szerint. A döntés, mint arról a lap beszámolt, nem végleges, és augusztus végéig még egyeztetnek róla a haladók.

Kizárva!

– A VMSZ Tanácsa 36 igen és 2 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett hétfőn jogerősen kizárt a párt soraiból. 11 tanácstag nem vett részt az ülésen, én nem szavaztam.

Múltidéző alkotmánysértés?

Nem csillapodnak a kedélyek három nappal a vukovari városi képviselő-testület azon döntését követően, mellyel megtiltották a cirill betűs feliratokat is tartalmazó kétnyelvű táblák használatát az önkormányzati intézmények falain, a tereken és utcákban. A cirill betűs feliratokat a város statútumának módosítása révén szüntették be.