Az első olyan politikus Szerbiában, aki bejelentette, hogy indulni kíván a jövő évi elnökválasztásokon nem más, mint Rasim Ljajić, a Sandžaki Szociáldemokrata Párt elnöke. Nyilatkozatában ma arról beszélt, hogy teljesen önállóan hozta meg erről szóló döntését, s nem egy Aleksandar Vučićtyal, a Szerb Haladó Párt elnökével kötött titkos egyezség eredményéről van szó, melynek célja az lenne, hogy esetleg más jelöltek esélyét gyengítsék Ljajić indulása révén.
Politika
Aleksandar Vučić ma kijelentette, a biztonsági szolgálatoknak olyan információi vannak, hogy rendbontásokra kerülhet sor az előre bejelentett tiltakozásokon a boszniai Szerb Köztársaságban.
A tartományban egy lépéssel közelebb kerültünk a következő kormánykoalíció megalakításához. A Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség hétfőn megtartott első koalíciós egyeztetésén a felek...
Pásztor István (Ótos András felvétele) A Szerb Haladó Párt (SZHP) és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) képviselői megállapodtak a helyi és a tartományi szintű együttműködésről. Pászor István, a V...
A délután folyamán a Szerb Radikális Párt egyik bizottsági tagja eltűnt, de hamarosan elő is került.
Vranjei látogatása alkalmával Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt elnöke közölte, hogy egyelőre nem ér rá a kormány következő összetételével, pontosabban a miniszteri tisztségek leosztásával foglalkozni, mert a kormány programját írja.

