A korábban megkezdett gyakorlattal összhangban a Magyar Nemzeti Tanács mai, tizenhetedik rendes ülését nem székházában, a szabadkai Magyar Házban, hanem Adán tartják. A délután három órakor kezdődő ülést megelőzően az MNT tagjai megtekintik a péterrévei Nagycsaládos Házat.
Politika
– A Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselői, Pásztor Bálint és Kovács Elvira tegnap megbeszéléseket folytattak Brüsszelben az Európai Néppárt (EPP) magasrangú képviselőivel. Látogatásuk során találkoztak Paulo Rangellal, a Néppárt alelnökével és bővítési munkacsoportjának elnökével, Gál Kingával, az EPP alelnökével, Patrick Vollerrel, a Néppárt külügyi titkárával, valamint a magyar néppárti delegáció képviselőivel.
Aleksandar Vučić kormányfő, a Szerb Haladó Párt elnöke magánjellegű látogatást tett Moszkvában, ahol egyebek mellett Vlagyimir Putyin orosz államfővel is találkozott. A két politikus a Szerbia és az Oroszország közötti politikai, valamint gazdasági kapcsolatok elmélyítésének lehetőségeiről beszélgetett.
A hágai nemzetközi törvényszék tegnap bejelentette a belgrádi Felső Bíróság döntését, mely szerint nem adják ki Hágának a Szerb Radikális Párt három tisztségviselőjét. A döntés immár jogerős, mert azt a belgrádi Felső Bíróság háborús bűnök feltárásával foglalkozó osztályának háromtagú tanácsa is megerősítette.
A kormánykoalíció majdani összetételével kapcsolatos találgatások folytatódnak, főleg azt követően, hogy Aleksandar Vučić kormányalakító, a Szerb Haladó Párt elnöke bejelentette, jövő héttől mindenkivel kész tárgyalásokat folytatni a köztársasági kormány következő összetételéről. Mint azt kedden hozzátette, ez persze nem jelenti azt, hogy mindenki része lehet a kormánykoalíciónak, aki részt vesz az egyeztetésekben.
A Belgrád és Pristina között folytatott szakértői szintű párbeszéd ma folytatódik Brüsszelben, tette közzé tegnap a szerb kormány Koszovó-ügyi irodája. A kétnaposra tervezett megbeszélés témái között szerepel majd minden olyan nyitott kérdés, amelyről ez idáig tárgyaltak a felek.

