Marko Đurić, a Koszovóval megbízott kormányiroda vezetője „hitetlen”, aki még egyszer bebizonyította, hogy nem ismeri az albánokat – jelentette ki tegnap Bajram Gecaj, a koszovói kormányfő tanácsadója, reagálva Đurić hétfői kijelentésére, hogy a híres albán ígéret elvesztette értelmét az albán politikusok körében.
Politika
Válaszolva Gunther Krichbaumnak, a német Bundestag Európa-ügyi bizottsága elnöklőjének hétfői nyilatkozatára, hogy az uniós integráció folyamatában Szerbiától elvárják a belgrádi német nagykövetség felgyújtásának kivizsgálását, illetve a tettesek és felelősök büntetőjogi felelősségre vonását, Nikola Selaković ügyvezető státusú igazságügyi miniszter abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy a szerbiai igazságügyi szervek kivizsgálják az ügyet, és megállapítják a tényállást, „legyen az akármilyen”.
Maja Kocijančić, az Európai Bizottság sajtófelelőse megerősítette, hogy megérkezett Brüsszelbe Aleksandar Vučić ügyvezető státuszú kormányfő levele, amelyben Horvátország Szerbiával és a szerb nemzettel szembeni magatartását nehezményezi. Az EB megvitatja, hogy milyen lépések lennének helyesek a levél mentén.
A Szerb Haladó Párt és a Szerbiai Szocialista Párt közötti koalíciós tárgyalások folyamatban vannak és péntekig biztosan befejeződnek, erősítette meg Ivica Dačić, a szocialisták elnöke. Mint hozzátette, az SZSZP ismét részt venne a köztársasági kormány munkájában.
Ivica Dačić ügyvezető külügyminiszter kijelentette, hogy a szomszédos Horvátország Szerbia egyetlen kérdésére sem hajlandó választ adni, az a felhívás pedig, hogy „Szerbia forduljon a jövő felé”, egyenesen tragikomikus.
Reagálva a hágai törvényszék követelésére, hogy Szerbia módosítsa törvényhozását, majd tartóztassa le és adja ki a Szerb Radikális Párt három politikusát, Toma Fila belgrádi ügyvéd közölte, hogy ilyesmit esetleg az ENSZ Biztonsági Tanácsa követelhet Szerbiától, nem pedig a törvényszék, vagy annak bírói tanácsa. A hágai törvényszék csupán egy bíróság, a Biztonsági Tanács az alapítója, húzta alá az ügyvéd, aki több szerbiai vádlottat is képviselt a hágai törvényszék előtt.

