Vuk Jeremić korábbi szerb külügyminiszter bejelentette, hogy jelölteti magát az idei elnökválasztáson.
Politika
Ivica Dačić szerb külügyminiszter, kormányfő-helyettes azt mondta, Szerbia egyelőre nem reagál a francia bíróság határozatára, hogy Ramush Haradinaj, a háborús bűnök elkövetésével vádolt koszovói albán politikus szabadlábon várhatja meg a kiadatási eljárás lezárását. Az ügyet a holnapi rendkívüli kormányülésen vitatják meg, amelyet Aleksandar Vučić délelőtt tíz órára hívott össze.
Aleksandar Vučić (Ótos András felvétele) Aleksandar Vučić távozik a kormány éléről, ha nem a Szerb Haladó Párt elnökjelöltje nyeri meg a néhány hónapon belül esedékes köztársaságielnök-választást...
A szerb igazságügyi minisztérium hivatalosan is kérelmezte Franciaországtól Ramush Haradinajnak, a Koszovó Jövőjéért Szövetség párt vezetőjének, a Koszovói Felszabadító Hadsereg egykori parancsnokának kiadatását, akit háborús bűnök elkövetésével vádol az 1998–99-es koszovói zavargások kapcsán. Mint ismeretes, Haradinajt szerdán tartóztatták le Franciaországban a szerb körözőlevél alapján, egy nappal később pedig arról hozott döntést a francia bíróság, hogy a hivatalos szerbiai kiadatási kérelem megérkezéséig őrizetben tartja a koszovói polit...
Aleksandar Vučić Narendra Modi miniszterelnökkel (Köztársasági kormányiroda) A szerb kormányfő szerint 5–7 éven belül az egymilliárd dollárt is elérheti az Indiával való árucsere-forgalom értéke, a...
Aleksandar Vučić hivatalos indiai látogatása során január 10-e és 13-a között részt vesz a gudzsaráti nemzetközi tanácskozáson, melynek fő témája a fenntartható gazdasági és szociális fejlődés lesz. A bejelentések alapján a szerb kormányfő találkozik majd Narendra Modival, India miniszterelnökével, továbbá Dmitrij Rogozin orosz kormányfőhelyettessel, valamint a tanácskozás többi résztvevőjével, valamint a legnagyobb indiai vállalatok képviselőivel.

