Szeptembertől három magyar nyelvű szak nyílik a szabadkai Politechnikai Iskolában. A négyéves digitális grafikai és webtervező technikus szakon 28 tanuló kezdheti meg tanulmányait, a hároméves elsődleges építési munkák operatőre és a burkoló szakra pedig egyaránt 14-14 diákot vesznek fel. Ez utóbbi kettő duális oktatási modell szerint működik, vagyis az elméleti tudást gyakorlati képzés egészíti ki, vállalati környezetben.
A digitális grafikai és webtervező technikusi szak tanulói számítógépes programok segítségével sajátítják el a digitális alkotás készítésének fortélyait: weboldalakat terveznek, mobilalkalmazásokat fejlesztenek, valamint 2D-s és 3D-s grafikai modelleket készítenek. A szaktantárgyakat olyan kreatív tárgyak egészítik ki, mint a fényképészet és filmkészítés, a rajz és festés, valamint a vizuális kommunikáció, amelyek a vizuális kifejezőképesség fejlesztését szolgálják. A diákok az intézményben folyó gyakorlati képzésük mellett a Digital Hive információtechnológiai céghez is ellátogatnak, amelyben testközelből ismerhetik meg egy modern vállalat működését. Emellett a cég szakemberei rendszeresen tartanak foglalkozásokat az iskolában is. A végzősök elhelyezkedhetnek marketing- vagy informatikai cégeknél, de a továbbtanulás lehetősége is nyitva áll előttük.
Az elsődleges építési munkák operatőre szak a legalapvetőbb építőipari szakmák elsajátítását teszi lehetővé. A tanulók már az első tanévtől kezdve gyakorlati képzésben részesülnek: az első évben heti egy, a másodikban heti két, a harmadik évben pedig már heti három napot töltenek el a gyakorlati oktatáson. Az elméleti tudást tantermi környezetben sajátítják el, a szakmai gyakorlatot pedig valódi építkezéseken szerzik meg, valós munkakörnyezetben. A középiskolások négy különböző építőipari szakmában szerezhetnek alapos ismereteket: ácsként, vasbetonszerelőként, betonozóként és kőművesként. A gyakorlatok során megismerik az építkezések során leggyakrabban előforduló munkafolyamatokat, megtanulják azok eszközigényét és biztonságos kivitelezését. A gyakorlati készségek mellett a diákok számos elméleti és szervezési ismeretre is szert tesznek, például elsajátítják a tervrajzok olvasását, az építőanyagok fajtáinak felismerését, azok szakszerű tárolását és szállítását. Emellett megtanulják az anyagszükséglet és a költségek kiszámítását, valamint a munkafolyamatok hatékony megszervezését is. Ez a szakirány kiváló kiindulópont lehet mindazoknak, akik stabil, gyakorlatorientált tudást szeretnének az építőipar terén, és akár azonnal munkába állnának.
A burkoló szakma iránti kereslet folyamatosan növekszik az építőiparban, így ezen a területen egyre nagyobb szükség van jól képzett munkaerőre. A szabadkai Politechnikai Iskolában induló hároméves burkoló képzés során a tanulók elsajátítják a legfontosabb burkolástechnikai ismereteket: megtanulnak különféle anyagokkal dolgozni, mint például a kerámialapokkal, műkővel, parkettával, laminált burkolattal és műdeszkával. A képzés célja, hogy a diákok mindenfajta padlóburkolási feladatra felkészülten kerüljenek ki az iskolapadból. A burkolók munkája kiemelten fontos, hiszen általuk válik egy épület belső és külső tere funkcionálisan használhatóvá és esztétikailag is vonzóvá. Munkájuk révén az épületek otthonos, élhető környezetté alakulnak, amelyek megfelelnek a mindennapi élet és a munkavégzés követelményeinek. Az általános műveltséget biztosító tantárgyakon kívül a képzés során a diákok nemcsak az iskolai tantermekben és műhelyekben tanulják meg a szakma fortélyait, hanem gyakorlati tapasztalatot is szereznek építőipari cégeknél, amelyeknél valódi projekteken dolgozhatnak. A tanulók számára az oktatás három éve alatt többféle ösztöndíj is elérhető: városi, minisztériumi és vállalati támogatások révén anyagi segítséget is kaphatnak a képzés ideje alatt. A sikeres záróvizsga után a végzősök számos lehetőség közül választhatnak: elhelyezkedhetnek állami vagy magáncégeknél, dolgozhatnak magánvállalkozóként.
Korhec Csaba, az intézmény pedagógusa elmondta, a duális oktatás egyik legnagyobb előnye, hogy a tanulók már a képzés ideje alatt megismerkedhetnek a munkahelyi környezettel és a vállalati munkafolyamatokkal. A cégek gyakran szívesen foglalkoztatják a náluk gyakorlatozó diákokat a tanulmányaik befejezése után is, hiszen a fiatalok már ismerik a cég működését, a feladatokat, és betanított munkaerőként lépnek be a munka világába.
– A tanulók szakmai fejlődését különféle tanulmányi kirándulások és kiállításlátogatások is segítik. Az építőipari szakosok rendszeresen részt vesznek a belgrádi építőipari kiállításon, a digitális szakirányon tanulók pedig nyomdaipari és grafikai vásárokon, kiállításokon bővíthetik tudásukat, és találkozhatnak a legújabb technológiákkal. A szabadkai Politechnikai Iskolában pezsgő diákélet jellemzi a mindennapokat, amit az iskolában működő aktív szakkörök is jól bizonyítanak. A tanulók itt nemcsak szakmai tudást szereznek, hanem kreativitásukat is kibontakoztathatják, hiszen az intézmény nagy hangsúlyt fektet a diákok egyéni képességeinek fejlesztésére. Iskolánk nagyon tarka, vidám közösség, amelyben a tanulók igazán önmaguk lehetnek, és bátran kiélhetik a kreativitásukat. A délelőttök az elméleti oktatásé, a gyakorlati képzések pedig délután zajlanak, így biztosítva a megfelelő időkeretet mindkét oktatási formára – hangsúlyozta Korhec Csaba, majd hozzátette, az intézmény már több sikeres eseményt is megszervezett: tartottak nyílt napot, szakmai napokat is, és a jövőben további, a nyílt naphoz hasonló programokkal is készülnek az érdeklődők számára. Ezek a rendezvények jó alkalmat kínálnak arra, hogy a leendő diákok és szüleik közelebbről is megismerjék az iskola kínálta lehetőségeket, a képzéseket és a diákéletet.

Nyitókép: A szabadkai Politechnikai Iskola (Gergely Árpád felvétele)