2024. február 28., szerda

Ahol a diákok a továbbtanulás alapjait szerzik meg

Az elmúlt időszakban számos beruházás és fejlesztés történt a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumban

Az idén a természettudományi-matematikai szakon 23, a társadalmi-nyelvi szakon 8, az újonnan megnyílt számítástechnikai és informatikai tehetséggondozó szakon pedig 10 tanuló folytatja a tanulmányait a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumban – tudtuk meg Molnár Szilviától, az intézmény igazgatóhelyettesétől, aki lapunknak nyilatkozva az új tanév újításairól és változtatásairól beszélt, valamint kitért a középiskolában történő beruházásokra is. Érdekességként elmondta, hogy ebben az iskolaévben Törökországból, Olaszországból és Thaiföldről 10 hónapra három harmadik és negyedik osztályos cserediák érkezett az intézménybe, továbbá hamarosan egy olaszországi iskolából még négy cserediák utazik Szabadkára, hogy két hónapig a Svetozar Marković Gimnázium tanulói lehessenek.

– A beruházásokat illetően ki kell emelni, hogy tavaly négy új számítógépet és laptopot, valamint több mint 10 kivetítőt vásároltunk, a közeljövőben pedig még 30 új számítógép érkezik. A zenekabinetbe két nagyobb hangszórót, több új hangszert, hangosítószettet és kottaállványt is beszereztünk, de a biológia- és kémiakabinetbe is vettünk új felszerelést. Ezenkívül az épületben kicseréltettük a fűtőállomást, nyáron pedig öt tanteremben kisebb renoválást végeztünk. Ezeket a beruházásokat az oktatási minisztérium, a tartományi oktatási titkárság, a városi önkormányzat, a Tartományi Sport- és Ifjúságügyi Titkárság finanszírozta, de a szülői hozzájárulások is segítették az iskolában megvalósuló korszerűsítést – hangsúlyozta Molnár Szilvia, majd hozzátette, hogy a tanári továbbképzések és az osztálykirándulások sem maradnak el ebben a félévben.

– Három pedagógusunk hamarosan Olaszországba utazik továbbképzésre, három pedig Szlovéniába, ahol a fő téma az érettségi vizsga lesz. Az osztálykirándulásokat illetően a másodikos tanulók Kragujevacra, a harmadikosok Nišbe, a negyedikesek Prágába tesznek látogatást. Az elsősöket pedig tavasszal egy rövidebb kirándulásra visszük – hallottuk az igazgatóhelyettestől.

A gimnáziumban a tanulókat számos új és érdekes szakkör is várja, méghozzá magyar, horvát és szerb nyelv, pszichológia, történelem, földrajz, biológia, matematika, kémia, programozás, zene, rajz, sport és újságírói szakkör, de lesz még olvasóklub is. Ezenkívül számos versenyre és pályázatra is számítani lehet nemcsak a középiskolások, hanem az iskola részére is.

Az intézményben az idén nyílt meg a számítástechnikai és informatikai tehetséggondozó szak. A diákoknak a bejutáshoz külön felvételi vizsgát kellett tenniük emelt szintű matematikából. A tanulók ezen a szakon megtanulnak programozni, megismerik az operációs rendszerek működését, a hálózatok felépítését, az adatbázisok kezelését és a weboldalak készítését is. A szaktantárgyak mellett pedig nagy óraszámmal tanulják a matematikát, emelt óraszámmal pedig az anyanyelvet is. E szakirány célja a továbbtanulás alapjainak a megteremtése.

Nyitókép: A szabadkai Svetozar Marković Gimnázium, fotó: Molnár Edvárd