Az egyetemi és főiskolai karokon az első beiratkozási kört követően közzé tették a fennmaradt szabad férőhelyeket. A második pályázati körre való jelentkezés szeptember 3-án és 4-én lesz, ezt követ...
Oktatás
Jerasz Anikó
A 2018/2019-es tanévben a tartományi oktatási titkárság által közzétett iskolai kalendárium szerint a vajdasági diákoknak 3 – tehát téli, tavaszi és nyári – szünideje lesz az új tanévben.Vajdaságban a tanév szeptember 3-án, hétfővel kezdődik majd, és június 14-ig, péntekig tart.
Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete munkáját a tanévhez köti ugyan, azonban a szünidőben sem állnak le a munkával és a képzésekkel. Az egyesület egyik legnagyobb eseménye a Szabadkai Nyári Akadémia, amelyet ebben az évben immár 22.
Kormányos Róbert, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium tanára nyerte el a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának Biológia Nagykövete címét. Az egyetem a díjjal olyan középiskolai tanárokat tüntet ki, akik munkájukkal támogatják a tehetséges diákok fejlődését.
Lezajlott a középiskolai iratkozás első köre. Ezt követően a minisztériumi adatok alapján ismertté vált az, hogy hol, melyik középiskolai szakon hány szabad férőhely maradt.

