Három aranyat hozott haza a hat gimnazistából álló szerb csapat a 60. Nemzetközi Matematikai Diákolimpiáról, amelyet idén Nagy-Britanniában rendeztek meg.
Oktatás
A közelmúltban beszámoltunk róla, hogy dr. Zoran Milošević tartományi felsőoktatási és tudományos kutatási titkár ellátogatott a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karra, hogy megkezdje a tárgyalásokat az intézmény önálló jogi státuszának elnyerésével kapcsolatban.
Utolsó, harmadik hetébe lépett a Magyar Nemzeti Tanács szerb nyelvi felzárkóztató kurzusa, melynek folyamán az érdeklődő leendő egyetemi hallgatóknak, ezúttal a középiskola harmadik osztályát befej...
Nehéz volt a fiataloknak búcsút venni egymástól, a tábor helyszínétől az idei Vajdasági Szabadegyetem utolsó napján, vasárnap. A hat napos táborban a részvevők rengeteg élménnyel és tapasztalattal lettek gazdagabbak, valamint életre szóló barátságok is köttettek.
A Magyar Nemzeti Tanács komplex felsőoktatási ösztöndíjprogramjának alapja az ösztöndíjpályázatok megjelenése, amelyekre a vajdasági fiataloknak 2011 óta van lehetőségük jelentkezni. Magyarország Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkárságának jóvoltából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
A XVII. Vajdasági Szabadegyetemen a csütörtök esti stop light partyn Torma Szabolcs DJ iLektro gondoskodott a jó hangulatról, különböző időzónákon vezette keresztül a bulizó táborlakókat – a retro, a club zene, a balkán, az R’N’B, a hip-hop és sok más műfajon át.

