Mire képes az okostábla? (Fotó: Ótos András) Csütörtökön tartották meg Újvidéken az Okostáblát minden iskolába! elnevezésű akció zárórendezvényét
Oktatás
Mladen Šarčević oktatásügyi miniszter bejelentette, hogy június 1-jétől engedélyezettek az osztálykirándulások, azzal a kikötéssel, hogy az érettségizők nem utazhatnak külföldre, csakis szerbiai úticélt kell választaniuk. A határozatot csütörtökön reggel küldte ki az iskolákba, és rajtuk áll, mit tesznek.
A szabadkai Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium 1962-ben kezdte meg működését. Az egyházi alapítású intézmény tanmenete az általános gimnáziumokét követi.
Több mint egy hónappal ezelőtt hirdették meg a Varázslat a tanárok kezében van elnevezésű pályázatot. Ennek célja, hogy megjutalmazzák a távoktatásban kimagasló teljesítményt nyújtó pedagógusokat.
Petkovics Márta (Fotó: Gergely Árpád) Idén ősztől a harmadik és a hetedik osztályosok tanulnak új tanterv szerint. A harmadikos tanulók
Novák Károly Attila (Fotó: Gergely Árpád) Az oktatásügyi minisztérium a 2020/2021-es tanévre vonatkozóan bővítette a tehetséggondozó gimnáziumok kínálatát

