2026. július 21., kedd

Oktatás

A szülők nem szeretnének távoktatást

A szerbiai iskolák által végzett felmérésekből kiderült, hogy a szülők nagy része szeretné, ha gyermekük szeptember 1-jétől tantermi körülmények között követné a tanítást – nyilatkozta Mladen Šarčević oktatásügyi miniszer. Mint hozzátette, azoknak a diákoknak, akik egészségügyi okokból nem viselhetnek maszkot, arcpajzsot kell hordaniuk.

„Minden lehetőségre felkészültünk”

Az iskolakezdést illetően a szerbiai oktatási rendszer minden lehetőségre felkészült, tehát arra, hogy hagyományos módon, a tanteremben folyjon az oktatás – óvintézkedések mellett –, de arra is, hogy online formában tanuljanak a diákok, illetve arra, hogy e kettőt kombinálják – közölte a SZRTV-nek adott interjúban Mladen Šarčević.

Szerb nyelvi felzárkóztató képzés

A Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjprogramjának szerves részei az intenzív szerb nyelvi felzárkóztató képzések, amelyek célja, hogy a szerbiai felsőoktatási intézménybe felvételiző egyetemisták szerb nyelvtudását olyan szintre fejlesszék, hogy a nyelvi hátrányok minél kevésbé befolyásolják a továbbtanulást és a szakválasztást, valamint hogy a már felvételt nyert hallgatók könnyebben vegyék a szerb nyelven történő továbbtanulás jelentette akadályokat.

Šarčević: A szülők kevesebb mint 5 százaléka választotta a távoktatást

Az iskolák több mint fele máris lebonyolította a körkérdést, melyben a szülők arról nyilatkoztak, hogy szeptember 1-jétől gyerekeik a tantermekben kezdik meg a tanévet, vagy pedig otthon távoktatás formájában – jelentette ki Mladen Šarčević oktatásügyi miniszter. A körkérdés eredménye: a szülők kevesebb mint 5 százaléka választotta a távoktatást.