A magyarországi Rákóczi Szövetség iskolakezdési ösztöndíját kiosztották a közép- és dél-bánáti szórványtelepüléseken is.
Oktatás
Az Edu Robotics Cup elnevezésű informatikai versenyre több mint 130 csapat jelentkezett, amelyből 63 vajdasági. A magyarországi Edutus Egyetem által kiírt versenyt versenyt a koronavírus-járvány miatt az online térben tartották.
A budapesti székhelyű Rákóczi Szövetség és vajdasági partnerszervezete, a Magyar Nemzeti Tanács a magyar iskolaválasztási program keretében az idén is 10 ezer forint értékű ösztöndíjat adományoz az első osztályos diákoknak. Az előző tanév óta már nemcsak a szórványban élő vajdasági magyar gyermekek kapják meg ezt az egyszeri támogatást, hanem minden olyan diák, aki szeptemberben első osztályba indult, és magyar nyelven kezdte meg tanulmányait.
A szerbiai Logiscool két téli táborral várja az érdeklődőket. Ezek két népszerű videójáték, a Minecraft és a Roblox köré épülnek.
A GIZ (Deutsche Gesellschaft für Internationale Zusammenarbeit) segítségével a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola új felszerelést kapott. Az eszközök a DECIDE, vagyis a Párbeszéd az ifjúság foglalkoztatásáról, a kezdeményezésekről és a duális oktatásról elnevezésű projektum keretében kerültek az oktátási intézménybe.
Pályázati felhívást a Magyar Nemzeti Tanács Várady kiválósági ösztöndíjának 2020.

