Az előző heti adatokhoz képest ezen a héten tíz százalékkal csökkent az iskoláskorú koronavírusos gyermekek száma – mondta a Szerbiai RTV műsorában Milan Pašić, az oktatási tárca segédminisztere.
Oktatás
A szabadkai Vegyészeti–Technológiai Iskola arra törekszik, hogy a tanulók az oktatási intézményben elsajátított ismereteket sikeresen alkalmazzák a
A szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola regionális jelentőséggel bíró szakközépiskola, ahol hat magyar tannyelvű osztály nyílik szeptembertől. Gépészet munkaterületen a számítógépes vezérlésű (CNC) gépek leendő technikusai tanulhatnak.
A 150 éves hagyományt ápoló Szabadkai Zeneiskola állami intézmény, és az egyetlen zeneiskola Szerbiában, ahol a szerb nyelvű oktatás mellett magyar nyelven is tanulhatnak a tehetséges fiatalok. A középiskola az országban egyedülálló a maga nemében, hiszen a zenei oktatás két szinten folyik: alapfokon és középiskolai szinten.
A tanügyi dolgozók jelenleg az országos átlagbér körüli fizetésekkel rendelkeznek. A szektorban a fizetési osztályok bevezetését már több alkalommal elhalasztotta a kormány.
Az iskolai járványügyi helyzettel foglalkozó testület úgy döntött, hogy a jövő héten is az eddigi modell szerint járnak majd iskolába a diákok – írja a Blic. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a középiskolások és az általános iskolák felső tagozatos diákjai a kombinált modell szerint hallgatják az órákat, az alsósok jelenléti oktatáson vehetnek részt.

