Az újvidéki Magyar Tanszék a kreatív írás és kritikai gondolkodás fejlesztése érdekében esszéíró pályázatot hirdet az Újvidéki Egyetem hallgatói, mesterhallgatói és doktoranduszai számára.
Oktatás
Tavaly decemberben hirdette meg először a Magyar Nemzeti Tanács közigazgatási hivatala a médiában foglalkoztatottak ösztöndíjazására vonatkozó pályázatot. A támogatás célja, hogy azok az évek óta médiában dolgozók, akiknek valamilyen oknál fogva nincs megfelelő felsőfokú végzettségük, munka mellett, anyagiak hiányában fel kellett függeszteniük vagy el sem tudták kezdeni az egyetemi képzést, ezúton kapjanak támogatást.
Az újvidéki Apáczai Diákotthonban tartott tartalmas pedagógus-továbbképzések nagyarányú látogatottsága újra igazolta a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének létjogosultságát.
A folyó tanév iratkozási eredményeit elemezte kedden a Tartományi Képviselőház oktatási-, tudományos-, művelődési-, ifjúsági- és sportbizottsága, mint azt egyébként teszi sok éve. Alapos kimutatás...
A szabadkai Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium pénteken ünnepelte iskolanapját és egyben a szeminárium kápolnájának búcsúját. Szerbia egyetlen katolikus oktatási intézménye e tanévben 50 éves.
– Csodálatos lett az iskolánk, pont olyan, amilyennek megálmodtuk. Nekünk diákoknak nagyon tetszik az újonnan kialakított zsibongó, amely a hideg téli, vagy esős napokon kuckót jelent számunkra – h...

