Mint ismeretes, Ivana Kovačić rendkívüli egyetemi tanár munkaviszonya megszűnik, mert a Műszaki Tudományok Kara illetékes tanszékén nem írták ki a tanári pályája folytatásához szükséges pályázatot. A Kar jelenlegi és egykori hallgatói, az Újvidéki Egyetem számos tanára, asszisztense és mások is aláírták a petíciót.
Oktatás
A zentai Egészségügyi Középiskolában a 2014/2015-ös tanévben is három tagozatot indítanak majd a leendő elsősök számára, kettőt magyar, egyet pedig szerb nyelven. Ezek négyéves szakok lesznek, amelyek mindegyikébe harminc tanulót várnak.
Megdöbbenéssel értesültünk róla, hogy kiváló kollégánkat, Patócs Lászlót a rendelkezésünkre álló információk szerint megkérdőjelezhető körülmények között távolították el az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Tanszékéről. Az újraválasztási procedúra, melynek következményeként elveszítette az állását, a hozzánk eljutott hírek alapján nem felelt meg a szakmai etika elvárható követelményeinek, s minden jel szerint elejétől fogva manipulált volt.
A törvény előtti egyenlőség, a sajtószabadság, az újságírói etika és a nyilvánosság elve értelmében kérem, hogy a Magyar Szó tegye közzé a lap 2014. március 22–23-ai számában, az első oldalon bevezetett és a 11.
Alulírottak felháborodással értesültünk arról, hogy Patócs László, aki három éven át az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék asszisztense volt, elveszítette az állását. Patócs László nem csupán eleget tett a formai követelményeknek és az intézményi-tudományos elvárásoknak, hanem egyúttal meghatározó kultúraszervezői szerepet is betölt, és nemzedékének egyik legkiemelkedőbb irodalmára.
Patócs Lászlónak, a Magyar Tanszék egyetlen irodalmi irányultságú asszisztensének, aki három évig 10 gyakorlatot vezetett, lejárt a munkaszerződése, és elveszítette az állását. Az új pályázaton Patócs Lászlón kívül még két személy indult.

