A gépészeti középiskolák körzeti, vagyis vajdasági versenyét április 25-én rendezték meg Zsablyán, ahol sikeresen szerepelt az adai Műszaki Iskola négy tanulója, mindegyikük kijutott a köztársasági versenyre. Az országos vetélkedőt május 16-án és 17-én rendezik meg Leskovacon.
Oktatás
A májusi ünnepek csak röpke szusszanást hoznak a nyolcadikosoknak. Május 9-én, kombinált tantárgyakból írják az első próbatesztet, másnap pedig anyanyelvből és matematikából. A kisérettségi tesztek...
Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületén belül működő, a szerb nyelvet mint nem anyanyelvet oktatók szakosztályának vezetői módszertani képzést tartottak az általános iskola felső osztályaiban tanító tanárok részére, erre április 26-án került sor a szabadkai Ivan Goran Kovačić Általános Iskolában. A rendezvényre azok a tanárok érkeztek – mintegy 40-en –, akik homogén környezetben tanítanak, ahol többségében magyar nemzetiségű a lakosság, illetve ahol a diákok nagyon gyengén beszélik a szerb nyelvet.
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke adta át hétfőn, a tudós testület 185. közgyűlésén az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, az Akadémiai Újságírói Díjat, a Wahrmann Mór-érmet, valamint az Arany János-életműdíjat.
Az oktatási felügyelőség meghagyta a belgrádi Sport és Testnevelési Karnak, hogy a 2001 és 2005 között az Edzői Főiskolán kiadott diplomákat nyilvánítsa érvénytelennek, ugyanis a karnak nem volt joga megszervezni abban az időben ezt a képzést. Eddig bizonytalan, hogy megkárosítják-e és milyen mértékben az egyetemistákat, akiket félrevezettek a hatodik fokozatú diploma megszerzésével kapcsolatban.
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a GENIUS tehetséggondozó mozgalom keretében nyolcadik alkalommal rendezte meg a Ribár Béla Általános Iskolai Fizikaversenyt. Gondolkodtató, számításos, valamint kísérleti, kísérletelemező feladatokat oldanak meg a tanulók.

