A nyolcadik osztályos diákok számára megváltozik a pontozási rendszer az év végi záróvizsgán, vagyis a kisérettségin, ugyanis a három teszt, az eddigi 40 helyett 30 pontot ér majd.
Oktatás
A munkaügyi békéltető ügynökség közvetítésével folytatódtak a tárgyalások az ágazati kollektív szerződésről az oktatási minisztérium és más illetékes minisztériumok, valamint a pedagógus-szakszervezetek között, és e dokumentum szinte minden pontjában megállapodásra jutottak. A szakszervezetek olyan új javaslatot készítettek, amelyhez az egészségügyi ágazat kollektív szerződés szolgált kiindulópontul, és amely három nappal korábban lépett hatályba.
Dr. Radovan Pejanović lett az Újvidéki Egyetem megbízott rektora, mivel az eddigi rektor az EU egyik bizottságában folytatja szakmai pályafutását.
A Magyar Nemzeti Tanács pályázatának köszönhetően új laptoppal bővült a horgosi Október 10. Általános Iskola műszaki felszerelése.
ZeA zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium 2015-ben is szervez felvételi felkészítőt matematikából és képzőművészetből (rajz, festészet, szobrászat) hetedikes és nyolcadikos diákok részére. Érdeklődni és jelentkezni lehet a 024/816-700-as telefonszámon (titkárság, Vida János), e-mailben a bolyai@bolyai-zenta.
Dr. Gábrity Molnár Irén egyetemi tanár hatvanadik születésnapjára december végén egy kötet jelent meg, amelyben 40 olyan szakember írt tanulmányt, akikkel az elmúlt évtizedekben tudományos munkája során együttműködött, illetve volt tanítványok publikációi is olvashatók e könyvben.

