A tartományi oktatásügyi titkárság pályázatán hat zombori középiskola és kilenc általános iskola nyert támogatást eszközbeszerzésre, illetve bútorvásárlásra. Legnagyobb összegben, 583 000 dinárban a városi Nikola Vukičević ÁI részesült, amin hangosítást és számítógépeket vesznek.
Oktatás
Zomborban az önkormányzat megvárta, amíg csitul az iratkozási láz, és csak ezt követően tüntette ki a legeredményesebb tanulókat. A Nemzedék diákja címet Úri Annamária, a gimnázium tanulója nyerte el, aki kiváló eredményei mellett több, különböző tanulmányi verseny győztese volt.
Az oktatási törvény módosítási tervezetének 5. szakasza sérti a nemzeti kisebbségek anyanyelven való oktatására való jogát – hívta fel a figyelmet Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár.
Fontos lenne pontosítani a törvénynek az igazgatók kinevezéséről és leváltásáról szóló szakaszában, hogy az igazgatót az iskolaszék ne tudja leváltani az oktatási felügyelőség véleményezése nélkül. Ugyanakkor az iskolaigazgatók megválasztásának tervezett módja – vagyis, hogy az iskolaszék azok közül a jelöltek közül választ majd, akiket az iskola dolgozóinak 50 százaléka is támogatott – hozzájárul a demokratikus értékekhez, így visszaadná az iskolának és azoknak a tanároknak a tekintélyét is, akik igazgatói posztra pályáznak.
A jelenleg érvényben levő oktatási törvény mintegy 50 százalékát módosítani, illetve pontosítani kellett. Összesen 73 szakaszhoz nyúltunk hozzá nagyobb, illetve kisebb mértékben – emelte ki Snežana Marković, az oktatási miniszter középiskolai és felnőttoktatással megbízott segédje, utalva arra, hogy az elmúlt években számos olyan probléma felmerült az oktatásban, amire reagálnia kellett a minisztériumnak, ugyanakkor szükség volt arra is, hogy a korábban meghozott törvényes előírásokkal hangolják össze ezt a törvényt is.
Tüntettek kedden a niši Bölcsészettudományi Kar hallgatói, mert megdrágult a vizsgák bejelentésének díja. Az abszolvenseknek az eddigi 300 dinár helyett 1500 dinárt kell fizetniük vizsgánként, a többi hallgatónak pedig minden vizsgáért, amelyet már háromnál több alkalommal jelent be – a korábbi vizsgaidőszakokat is figyelembe véve – , 500 dinárt kell fizetnie.

