2026. július 24., péntek

Oktatás

Lajkó Fanni írásai a döntőben

A budapesti Magyar Nemzeti Galéria március elején irodalmi pályázatot hirdetett Képtári történetek címmel középiskolás diákok számára olyan szépirodalmi írásművek elkészítésére, amelyeknek ihletadó forrása a Magyar Nemzeti Galéria tíz kiemelt műalkotása. Az április 30-i beadási határidőig több mint kétszáz pályamű érkezett.

Hagyomány és ősiség – és egy igazi közösség

A zentai Délibáb MME identitásmegőrző sorozatának több állomásán is feltűnt egy csoport igen lelkes kisiskolás, akik bátran és vidáman, ugyanakkor figyelemreméltó hangszer- és népdalismeretről tanúságot téve vettek részt az előadásokon. Ők a 4.

Lépést kell tartani a műszaki fejlődéssel és a piaci igényekkel is

A napokban díszüléssel ünnepelte 130 éves fennállását Vajdaság egyik legrégibb tanintézménye, az óbecsei Műszaki Iskola. Ebből az alkalomból egy monográfia is megjelent, amelyből a többi között megtudhatjuk, hogy 1886-ban, az akkori Óbecsei Ipari Iskola megalakulásának az évében a városnak nagyjából 16 ezer lakosa volt, három gőzmalom, tíz vízmalom és nyolc szélmalom működött, és ebben az évben egy selyemlepkegubó-felvásárló állomás is elkezdett üzemelni.

Elballagtak a Magyar Tanszék negyedikesei

A Magyar Tanszék harmadik évfolyamának hallgatói és a tanárok búcsúztak szerdán a szemináriumi könyvtárban a negyedéves hallgatóktól. Az idén 18 hallgató fejezte be az alapképzést az intézményben, ők 2012 őszén kezdték el tanulmányaikat.
(Fotó: Molnár Edvárd)

Karikázás helyett kattintás

Képességfejlesztés és online mérések az iskola kezdő szakaszában elnevezésű témában szervezett osztálytanítók, iskolapszichológusok és iskolapedagógusok számára egynapos akkreditált továbbképzést S...