2026. július 24., péntek

Oktatás

A szülők véleményét is ki kell kérni

Lépésről lépésre haladnak a szabadkai Kizur István Általános Iskolában az iskolai uniformis ügye kapcsán. Ahogyan azt Vesna Dulić igazgatónőtől megtudtuk, zajlanak az osztályfőnöki órák, ahol kikérik a diákok véleményét is az uniformis bevezetésével kapcsolatban, és miután a szülők tanácsa úgy döntött, hogy a véleményalkotásból nem hagyhatók ki a szülők sem, így szülői értekezleteken a szülőkkel is beszélgetnek erről a témáról és a szülők kapnak kérdőívet is az uniformis bevezetéséről.

Megkezdődtek a felkészítők

Megkezdődtek a felvételi felkészítők a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban, ahol az első hétvégén összesen több mint nyolcvan diák vett részt az összejöveteleken, tudtuk meg Csikós Pajor Gizellától, az intézmény igazgatónőjétől, aki elmondta, továbbra is várják az általános iskolák azon hetedik és nyolcadik osztályos tanulóinak jelentkezését, akik a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban szeretnék folytatni tanulmányaikat.

A VaMaDisz az egyetemistákért van

A Vajdasági Magyar Diákszövetség decemberben választott új elnökségének tagjai tegnap évértékelőt tartottak, ahol a 2016-os év eredményei mellett ismertették az idei terveket. Sóti Attila, a szövetség elnöke kiemelte, az elmúlt másfél évben a VaMaDisz nem tipikus diákszervezeti tevékenységet folytatott, hanem társadalmi jelentőségű kérdésekkel foglalkozva igyekezett komolyabb civil szervezetté válni.

Ki fizeti az uniformist?

Ami most mindenkit érdekel, az a készülő új oktatási és nevelési rendszer alapjairól szóló törvény. A szakszervezetünk már az elejétől részt vett a készülő törvénnyel kapcsolatos megbeszéléseken, és már több tárgyaláson vagyunk túl.

Aranyat érő bátorítás

Egymás támogatása a cél – hangsúlyozta Petkovics Márta, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja a demonstrátorok számára szervezett szakmai találkozón, amelyre tegnap került sor az ú...

Amivel mindenki jól járhat

Mind hangsúlyosabbá válik a duális képzés mint oktatási forma a szakközépiskolákban. A duális oktatás valójában egy olyan módszer, amellyel minden fél jól járhat: az iskoláknak a vállalatokkal való együttműködése lehetővé teszi, hogy a diákok már az első évtől kezdve jelentős számú gyakorlati órát tölthetnek el az adott vállalatoknál, a vállalatok pedig azzal, hogy náluk gyakorlatozik a diák, a saját igényei szerint képezheti ki a mesterembert olyanná, amilyen szakemberre szüksége van.