A médiaház igazgatóbizottsága bejelenttete, hogy mai ülésén elfogadta Srđan Mihajlovićnak, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójának a lemondását.
Média
Zoran Panović, a Vajdasági Rádió és Televízió Pres i ja című műsorának vezetője, a Danas belgrádi napilap volt szerkesztője megcáfolta a sajtóállításokat, hogy ő lesz a VRTV új műsorigazgatója. Panović szerint felelőtlenség megerősítetlen értesüléseket tényként közölni.
Rodoljub Šabić, a közhasznú információk és a személyes adatok védelmének biztosa arra kérte a médiumokat, hogy tartsák tiszteletben az újságírói kódexet, és tartózkodjanak azoknak az adatoknak a közzétételétől, amelyek a polgárok magánéletét sértik, és az egészségügyi állapotukra vonatkoznak.
Tavaly a szerbiai napilapok közel 3500 írásban sértették meg az újságírói etikai kódexet, közölte Gordana Novaković, az országos Laptanács főtitkára. Mint hozzátette, élen jár a Blic és az Informer.
A Vajdasági Rádió és Televízió igazgatóbizottsága egyhangúlag meghozott döntéssel leváltotta szerdai ülésén Slobodan Arežinát, a közszolgálati médium műsorigazgatóját. A bizottság a döntését azzal indokolta, hogy csökkent a televízió nézettsége az elmúlt időszakban, de kifogásolták azt is, hogy a műsorigazgató nem adta át a 2016-ra vonatkozó műsorkészítési és műsorsugárzási tervet, amely a testület szerint a műsorgyártás egyik alapját, fontos dokumentumát jelenti.
A Köztársasági Választási Bizottságra való jogszerűtlen nyomásgyakorlással egyes pártok megpróbálják megváltoztatni a polgárok választási akaratát – áll Tomislav Nikolićnak, Szerbia köztársasági elnökének a Večernje novosti napilapnak adott írásos nyilatkozatában, melyben követeli, hogy a bizottság függetlenül és törvényes keretek között működjön. Felszólítja a médiumokat, hogy hagyjanak fel a választások győztese elleni kampányukkal.

