2024. május 10., péntek

Stokić: A VKK-ban kezeltek többsége 40 és 60 év közötti

A Vajdasági Klinikai Központban kezelt koronavírusos páciensek többséges a 40-es, illetve 60-as éveiben jár, az intenzív osztályon kizárólag olyan betegek vannak, akik nem vették fel a védőoltást, erről beszélt Edita Stokić, az intézmény igazgatónője a Szerbiai RTV műsorában.

Az elmúlt időszakban nőtt a kórházban kezelt páciensek száma, mondta az igazgatónő, aki rámutatott, a Vajdasági Klinikai Központban jelenleg 86 koronavírusos beteget ápolnak, 13-an vannak lélegeztetőgépen, ez pedig további kapacitások biztosítására kényszerítette az illetékeseket. Jelenleg három intenzív és három félintenzív osztály működik az intézményben, tette hozzá.

Stokić elmondta továbbá, hogy az intézményben elhunyt egy harmincas évei elején járó fiatalember, aki nem vette fel a koronavírus elleni védőoltást.

Hamarosan megnyitják a mišeluki covid-kórházat, ahol 616 férőhelyet tudnak biztosítani a fertőzött betegek számára. A kórházat modern diagnosztikai berendezésekkel látják el, nyilatkozta Edita Stokić, a Vajdasági Klinikai Központ igazgatónője.