2024. október 15., kedd

Đerlek: Valószínűleg már megjelent a koronavírus új variánsa

Dr. Mirsad Đerlek egészségügyi államtitkár kijelentette, hogy egyelőre még nincs megerősítve, azonban véleménye szerint már megjelent az országban a koronavírus legújabb variánsa, ugyanis erre utal az újonnan fertőzöttek egyre nagyobb száma és hamarosan várható azonosítása is – írja a Vajdasági RTV.

Hangsúlyozta, hogy nincs ok pánikra és hozzátette, hogy bátorítónak számít az új vírusvariáns könnyebb lefolyású kórképe is.

– Személyes véleményem szerint a vírus már megjelent, de még várjuk az azonosítását. Úgy vélem, hogy ez napok kérdése, tekintettel arra, hogy már Romániáig is eljutott, ahol már megjelentek az első esetek. Az ünnepek, az Európa többi részéből visszaérkező polgáraink, akik az újévet és a karácsonyt jöttek ünnepelni, mind hozzájárultak a járványhelyzet rosszabbodásához – emelte ki Đerlek.

Rámutatott arra, hogy decemberben napi szinten ötszáz új fertőzöttet regisztráltak, ami jelenleg meghaladja az ezret is.

– Valóban ez az egyik legfertőzőbb variáns, ezt a tudósok állítják, akik sokkal tapasztaltabbak és nálamnál is több tudásuk van ilyen téren – fogalmazott az államtitkár.