A koronavírus már több mint másfél éve az életünk része, ezzel párhuzamosan pedig olyan különféle történetek és összeesküvés-elméletek keringnek a közösségi médiában, amelyeknek nincs semmilyen tudományos alapjuk - közli a B92.
KORONAVÍRUS
Ezen a héten tartják a válságstáb soron következő ülését, amelyen a védettségi igazolványokról is egyeztetnek a szakemberek – mondta Mirsad Đerlek egészségügyi államtitkár a Szerbiai Rádió és Televízió műsorában. Hozzátette, hogy a végső döntésre várnak a bevezetésük kapcsán.
Hamarosan elérhető lesz Szerbiában a Moderna koronavírus elleni oltóanyaga is – jelentette be Aleksandar Vučić államfő, hozzátéve, hogy a vakcináció a legfontosabb a járvány elleni üzdelemben, így ő is biztosan felveszi a védőoltás harmadik adagját is.
Aleksandar Vučić elnök kijelentette, hogy fel fogja venni a koronavírus elleni harmadik dózist is, az oltakozást pedig az egyik legfontosabb dolognak ítélte - írja az N1 hírportál.
Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter kijelentette, hogy a fertőzött gyermekek száma óráról órára változik, számos diák is megfertőződött és komoly kockázatot jelentenek a betegség továbbadására - írja a 021.rs hírportál.
Szerbiában az elmúlt 24 órában 5389 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, összesen 15.679 tesztet végeztek el.