2024. május 10., péntek

Magyarország az első helyre került az átoltottságban

Magyarország az első helyre került az Európai Unióban a koronavírus elleni átoltottságban, megelőzve Máltát – derült ki az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legfrissebb, vasárnapi összesítéséből.
Az ECDC honlapján olvasható adatok szerint Magyaroroszágon a lakosság 21,6 százaléka kapta meg valamelyik koronavírus elleni vakcina legalább első adagját, míg a másodikat a felnőtt lakosság 6,6 százalékának adták be. A második helyen van a valamivel több mint félmillió lakosú Málta (21,5/9,5 százalék), majd után az 5,5 milliós Finnország (17,5/2) és az 1,3 milliós Észtország (16,5/5,4) következik. A sort Bulgária és Lettország zárja, ahol a felnőtt lakosság 6 és 5,4 százaléka kapta meg első oltását.
Az ECDC összesítése szerint az Európai Unió lakosságának 12,3 százaléka kapta meg valamelyik oltóanyag legalább első adagját vasárnapig bezárólag.
Orbán Viktor miniszterelnök tegnap kijelentette, jó esély van arra, hogy hétfőn a koronavírus ellen beoltottak száma elérje a 2 milliót Magyarországon. A miniszterelnök egy a Facebook-oldalára feltöltött videóban az oltás felvételére biztatta a pedagógusokat.
„Az oltás jól halad, a mai napon jó esélyünk van arra, hogy elérjük a kétmillió oltásszámot" – mondta a felvételen.
A miniszterelnök kiemelte: virágvasárnap hétvégéjén is folytatta Magyarország a küzdelmet a koronavírussal szemben. „Orvosaink és ápolónőink állták a sarat, a magyar egészségügy bírta a terhelést" – fogalmazott, és köszönetet mondott a hétvégi erőfeszítésekért is.
A kormányfő felhívta a figyelmet arra: új hír, hogy a pedagógusokat sikerül előrevenni az oltási sorrendben, ehhez pedig az kell, hogy hétfő éjfélig regisztráljanak. Arra kérte a pedagógusokat: vegyék fel az oltást, hogy minél hamarabb újraindíthassák az óvodákat és az iskolákat.
„Soha ekkora nem volt az egyéni felelősség, le kell venni a terhet a fekvőbetegeket ellátó rendszerről" – hangsúlyozta Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn. Kifejtette, továbbra is a brit mutáns agresszív terjedésének vagyunk tanúi, rendkívül leterheltek a kórházak és az intenzív osztályok.
Közölte, a háziorvosok mellett a járvány kezelésében dolgozó valamennyi orvosnak lehetővé tették a favipiravir gyógyszer felírását, amely szavai szerint életeket menthet, megelőzhető általa a kórházba kerülés.
A járványügyi adatokat említve elmondta, egy nap alatt 7263 új fertőzöttet regisztráltak. Jelezte: egy hét alatt – az előző héthez képest – 13 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma. Ezzel együtt nőtt az aktív fertőzötteké is, 221 002-re. Kórházban 12 291 ember van a vírus okozta szövődmények miatt, 1497-en pedig lélegeztetőgépre szorulnak. Az elmúlt napon 189 ember halt meg a vírusfertőzés következtében, az életükért folytatott heroikus küzdelem ellenére – hangsúlyozta Müller Cecília.
Az oltások rendben folynak – emelte ki a szakember. Eddig 1 920 000 ember már megkapta a védőoltás első adagját, és 689 392-en a második dózist is.
Azt mondta, rendre érkeznek az oltóanyagok az országba. Vizsgálat után felhasználhatóvá minősítettek egy korábban érkezett 250 ezer adagos Szputnyik V szállítmányt, így már ezek a vakcinák is beadhatók az oltópontokon.
A járvánnyal összefüggő környezet-egészségügyi adatokról Müller Cecília hozzátette: átlagosan stagnál a szennyvízmintákban a vírus örökítőanyagának mennyisége, azonban néhány helyen – Salgótarjánban, Székesfehérváron, Szegeden, Zalaegerszegen és a budapesti agglomerációban – emelkedést tapasztaltak. Megjegyezte, hogy a szennyvízmintákban is a brit vírusmutáns a domináns.
Húsvétról szólva a szakember azt javasolta, hogy lehetőség szerint csak a szűk család ünnepeljen együtt. A már beoltott nagyszülőkkel lehet találkozni, azonban ekkor sem szabad elfeledkezni a járványügyi és higiénés szabályok betartásáról.
Megjegyezte, még nincs kellő ismeret arról, hogy aki megkapta az oltást, milyen mértékben képes továbbadni a fertőzést másoknak. Hozzátette: semmilyen védőoltás nem ad százszázalékos védettséget, tehát annak is védekeznie kell, aki már kapott oltást. Így saját magát és másokat is megvédheti a fertőzéstől.