2024. május 10., péntek

Erdély a hazája a helyi magyaroknak

Egy új közvélemény-kutatás szerint az erdélyi magyaroknak csupán tíz százaléka tekinti hazájának és öt százaléka szülőföldjének Romániát. A megkérdezettek elsősorban Erdélyt vagy annak valamely kisebb tájegységét nevezték meg hazájukként, szülőföldjükként.
Meglepő tényekre derült fény a romániai magyarok identitásstruktúráját és nemzetkoncepcióját, valamint Magyarországgal való viszonyát vizsgáló reprezentatív felmérésből, amelynek eredményeit a héten ismertették Kolozsváron (Cluj Napoca). A Bálványos Intézet és a Transylvania Inquiry közvélemény-kutató intézet felmérésében megkérdezettek csaknem 89 százaléka mondta azt, hogy az erdélyi magyarok részét képezik a magyar nemzetnek; továbbra is elenyésző azok aránya, akik ezzel nem értenek egyet.
A válaszadók 56 százaléka szerint a romániai magyarok részét képezik a román nemzetnek is. Ez az arány magasabb a 2013-as és a 2019-es, de alacsonyabb a 2010-es és a 2016-os adatoknál. A személyes formában megfogalmazott kérdés tekintetében sem történt változás, továbbra is többen vannak azok, akik nem tartják magukat a román nemzet tagjának.
A romániai magyarok elsősorban Erdélyt tekintik hazájuknak (47 százaléknyian nyilatkoztak így) és szülőföldjüknek (43 százalék). Ennél kisebb területi egység (Székelyföld, Partium, Bánság, az adott település) szerepelt a hazára adott válaszok 37, a szülőföldre adott válaszok 48 százalékában. Magyarország vagy a Kárpát-medence említése a válaszokban elenyésző. Romániát a megkérdezettek tíz százaléka tekintette hazájának és öt százaléka szülőföldjének.
A kutatás megállapította, hogy az elmúlt évtizedben egyre csökkent azok aránya, akik Romániát tekintik hazájuknak, szülőföldjüknek, s egyértelműen nőtt azoké, akik az Erdélynél kisebb régiókat jelölték meg hazájuknak, szülőföldjüknek.
A kutatók az elmúlt évek szimbolikus konfliktusainak tulajdonították, hogy 66-ról 73 százalékra növekedett azok aránya, akik pozitív kötődést éreznek a székely zászlóhoz. A román és a magyar zászlóhoz kapcsolódó attitűdök alig változtak.
A nemzeti identitással kapcsolatos legfontosabb változás a nemzettagság kritériumai tekintetében következett be. A felmérés a megkérdezettek konszenzusát mutatta abban a tekintetben, hogy a magyar nemzettagságot meghatározó legfontosabb kritériumok a következők: az illető önmagát magyarnak tartsa (98 százalék), ismerje a magyar nyelvet (96 százalék) és magyar származású legyen. A magyar állampolgárság korábban nem tartozott a nemzettagságot meghatározó elemek közé. Még 2016-ban is csak a megkérdezettek alig 26 százaléka gondolta úgy, hogy „ahhoz, hogy valaki igazi magyar legyen", magyar állampolgárnak is kell lennie. Ez az arány 2021-re 52 százalékra módosult, vagyis immár többségbe kerültek azok, akik a magyar állampolgárságot az identitást meghatározó fontos elemnek gondolják. A megkérdezettek több mint fele (53 százalék) mondta azt, hogy nagyon büszke a magyarságára.