2025. december 4., csütörtök

Megújult a zuglói Mazsihisz Szeretetkórház

Orbán Viktor: A V4 miniszterelnöki szinten újraéledhet a cseh elnök beiktatása után

Komplett egészségügyi rekonstrukció zajlik országos méretben, ennek részeként újulhatott meg a zuglói Mazsihisz Szeretetkórház – jelentette ki a miniszterelnök szerdán a felújított intézmény átadásán.

Orbán Viktor felidézte: amikor Grósz Andor vált a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnökévé, három megállapodást kötöttek. Ezek közül az első már teljesült a szeretetkótház felújításával, és a többi is megvalósul a következő időszakban, többek között az Országos Rabbiképző felújítása.

Komplett egészségügyi rekonstrukcióban vagyunk országos méretben – hangsúlyozta, emlékeztetve arra, hogy 91 kórházat, 54 rendelőintézetet és 107 mentőállomást újítottak fel, és Budapesten is 13 kórházat fejlesztettek.

„A zsidó kórház különösen közel van az én szívemhez azért, mert azt tapasztalom, hogy ott, ahol egyházi fenntartású intézményekben gondoskodnak a betegekről, ott valami különleges minőség jön létre” – mondta a kormányfő. Emlékeztetett arra, hogy Budapesten immár a katolikusoknak, a reformátusoknak és a zsidó közösségnek is van jó színvonalon ellátást nyújtó kórháza.

A magyar kormányfő újságírói kérdésre reagálva kijelentette, hogy a Karol Nawrocki lengyel elnök lemondott budapesti látogatása mögött lengyel belpolitikai okok állnak. Emlékeztetőül a lengyel elnök azért mondta le a budapesti találkozót a magyar kormányfővel, mert Orbán Viktor a napokban találkozott Vlagyimir Putyinnal Moszkvában. Arra hivatkozott, hogy ellentétes az Európai Unió céljaival az orosz energiabehozatal folytatása.

A visegrádi négyek (V4) helyzetére rátérve a magyar kormányfő elmondta, nagyon várja, hogy Csehországban Andrej Babiš letegye miniszterelnöki esküjét, utána összehívja a V4-ek miniszterelnöki szintű találkozóját.

Emlékeztetett: Magyarország adja a V4-ek elnökségét, de ma ez bénult szervezet, mert eddig 2-2 arányban oszlottak meg stratégiai kérdésekben a vélemények. „Ha a cseheknél bekövetkezik a változás közjogi értelemben is, akkor a V4 miniszterelnöki szinten újraéled, és akkor nagyon remélem, hogy lesz módunk a lengyel elnökkel is találkozunk” – értékelt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Orbán Viktor és Grósz Andor (MTI)