2025. október 21., kedd

Kocsis Máté: minden idők legnagyobb békemenete lehet

Könnyen lehet, hogy az október 23-i minden idők legnagyobb létszámú békemenete lesz – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Harcosok órája című online műsorban kedden.

Kocsis Máté ezt a Tisza Párt elnökére utalva azzal indokolta, hogy Magyar Péter „semmilyen értelmezhető perspektívát nem mutat a magyarok számára", ugyanakkor az elmúlt másfél évben „olyan gyűlölethullámot szabadított az országra", "olyan mocskos és tiszteletlen közbeszédet honosított meg", amely megmozdította a polgári tábort.

Magyar Péter a gyűlölet nagykövete, ebből nem következik semmi, ami jó lenne az országnak, és a polgári tábor a gyűlölet ellen, az ország jövője érdekében, „a minket körülvevő háborús helyzet" miatt nagyon nagy tömegekben fog megjelenni a Békemeneten – vetítette előre. Hozzátette, a résztvevők a békemeneten láthatják azt a rengeteg embert, akik ugyanúgy gondolkodnak a világ nagy dolgairól, mint ők: szeretik a családjukat, nem szeretik a háborút, meg akarják óvni a hazájukat ettől.

A frakcióvezető úgy vélte, „Magyar Péteréknek hidegzuhany lesz, ami csütörtökön történik", azzal fognak találkozni, hogy az ő rendezvényükre azok látogatnak el – kisebb létszámban –, akik élvezik a gyűlölködést, ezt a háborús pszichózist, amibe „az Európai Unió pártjai" „belehergelik a Tiszát és Magyar Pétert is", valamint azok, akik már korábban is gyűlölték, le akarták váltani a jobboldalt, tehát a régi baloldali nomenklatúra képviselői.

Kocsis Máté arra a hírre, miszerint Orbán Viktor a Harcosok Klubja zánkai edzőtáborában azt mondta, nem állnak jól a választások előtt fél évvel, azzal reagált, hogy a miniszterelnök ezt nem a teljes politikai közösségre értette, néhány választókerületet érintően beszélt, és arra utalt, hogy a választókerületi vezetőknek fokozni kell a teljesítményüket. "Ne reménykedjenek a telexes, tiszás hadtestek, a nem állunk jól mondat lehet, kedves a fülüknek, de jól állunk" - fogalmazott a frakcióvezető, aki szerint ugyanakkor Magyar Péter egyre rosszabb állapotban van, álhír, hazugságok, adóemelés, adatszivárgások övezi a Tisza tevékenységét.

Ahogy haladunk a választások felé, a nem elkötelezett Fidesz- vagy Tisza-szavazók egyre inkább elbizonytalanodnak abban, vajon jó váltás-e azt a miniszterelnököt, aki a világ vezető hatalmait képes Magyarországra hozni, hogy a szomszédban zajló háborút és az egész kelet-közép-európai folyamatot jó irányba terelje, gazdasági előnyhöz és békéhez juttassa Magyarországot lecserélni arra az emberre, aki lehallgatta a feleségét, hazug és megtagadja a legközvetlenebb munkatársait, ha érdeke úgy kívánja.

Kocsis Máté szólt arról is, elképzelhetőnek tartja, hogy a Tisza Párt megadóztatná a nyugdíjakat, a gazdasági terveikről szóló anyagaikban a vállalkozók terheinek növelése, szja-emelés, a jövedelemadó többkulcsossá tétele is szerepel.

Ha Tisza-kormány lesz, erre kell számítani, ez egy baloldali program, a Tisza egy baloldali párt, baloldali politikai programot valósít meg – hangoztatta.

A frakcióvezető a műsorban hisztinek nevezete, hogy az Európai Parlamentben vitanapot tartanak a Budapestre tervezett békecsúcsról.

Európa vezetőit szemmel láthatóan nem az zavarja, hogy Európában, azon belül Magyaroroszágon van két világhatalom képviselőjének a béke irányába mutató találkozója, hanem az, hogy ők nem ülhetnek az asztalnál, mert őket nem veszik számba – mutatott rá.

Kiemelte: ahelyett, hogy örülnének, van az európai közösségükben egy ország, amelyet és amelynek vezetőjét velük ellentétben komolyan vesznek, és nem problémaként, hanem erőforrásként tekintenének rá, „azon dolgoznak, hogy a rossz végére kerüljenek a dolognak".

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) szóvivője a békecsúcsról azt mondta: bár ez nem rólunk fog szólni, mi magyar emberek úgy érezzük, „mégiscsak a mi kormányfőnk, a mi kormányunk, a nemzeti oldal" teremtette meg annak a lehetőségét, hogy „egy ilyen hatalmas" történelmi eseményt Budapesten rendezhessenek meg.

Arra, hogy az embereket foglalkoztatja Putyin esetleges letartóztatása, azt mondta: Magyarország kifejezte, kilép - ezt a szándékát egyértelműsítette - a nemzetközi büntetőbíróság statútumából, és Benjámin Netanjahu esetében a „főpróba megtörtént".

Az alkotmányjogász az EU-miniszterek nyilatkozatáról, miszerint nem helyes Budapesten tartani a békecsúcsot, úgy reagált: „elvtelen, sunyi, gerinctelen politikusok sora" tölti ki most az EU vezetését. A patrióták törnek előre, bár mindenhol próbálják őket akadályozni, de a demokráciának mégiscsak győznie kell, mert nincs más lehetősége Európának, hogy megmaradjon, minthogy a politikai térben a patrióták programját hajtja végre – jelentette ki.

Ifj. Lomnici Zoltán a békemenetet, annak szervezőjeként, történelmi jelentőségűnek nevezte, és rekordrészvételre számít.

Megjegyezte: lesznek békepártiak aznap Budapest utcáin, és lesznek háborúpártiak. Aki a Tisza Pártot támogatja bármilyen módon, az közvetve vagy akár közvetlenül a brüsszeli háborús terveket támogatja – jelentette ki.

Hozzátette: Magyar Péter a mentelmi joga felfüggesztésének elutasítása óta egy „fogott ember", ennél szorosabb emberfogás a magyar politikában talán utoljára a „vészterhes" ötvenes-hatvanas években volt Magyarországon.

Az emberek békemenetre történő buszoztatásáról, ingyen utalványok osztogatásáról szóló hírekre azt mondta: videó jelent meg arról, hogy a tiszásoknak a buszoztatás lehetőségét ajánlják fel.

Felvetette azt is, hogy egy fiatal párt, amely nincs a parlamentben, hogyan tud finanszírozni hatalmas rendezvényeket. Nem véletlen, hogy a Tisza külföldi platformon gyűjt pénzt, arra nem lát rá az adóhatóság – mondta.

Ifj. Lomnici Zoltán jelezte: október 23-án 9 órakor az Elvis Presley téren gyülekeznek, a menet 11 órakor indul, és a tervek szerint 13 órakor a Kossuth téren meghallgatják Orbán Viktort.

Magyar ember Magyar Szót érdemel