A kormány gazdasági semlegességi stratégiája mára bizonyítottan a jelenleg zajló autóipari forradalom legnagyobb nyertesei közé tette Magyarországot, amely az ágazat teljes értékláncának otthonává vált, a gyártástól a kutatás-fejlesztésig – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Zalaegerszegen.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető Zalaegerszegen a MAJOSZ által szervezett Járműipari Konferencián vett részt, amelyen hangsúlyozta, hogy az autóipar jelenleg történelme legjelentősebb technológiai forradalmán megy át, amely vesztesekre és nyertesekre osztja fel a világot, márpedig a kormány célja, hogy Magyarország az utóbbiak közé tartozzon.
Hangsúlyozta, hogy Magyarország egyértelműen a legnagyobb nyertesek közé tartozik abban, hogy hol jönnek létre az új korszakhoz szükséges termelési kapacitások. „Nehéz úgy eldobni egy követ ebben az országban, hogy ne egy éppen épülő autógyárat vagy valamely beszállító gyárát találja el” – mondta.
Fontosnak nevezte, hogy hol fejlesztik tovább az ágazat legújabb technológiáit, s Magyarország ezen a téren is jól áll, mivel számos nagy nemzetközi autóipari szereplő itt hozta létre elektromobilitási stratégiájának központját.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország mostanra az autóipar teljes értékláncának otthonává vált, a gyártástól a technológia fejlesztésén át a kutatás-fejlesztésig.
Példaként említette, hogy Magyarország egyike a világon annak a három országnak, ahol mind a három prémium német autómárkának gyára van, s már a tíz legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártó közül is öt a letelepedés mellett döntött.
Emlékeztetett arra, hogy a kormány az elmúlt tizenegy év során 435 autóipari nagyberuházáshoz biztosított támogatást, összesen 840 milliárd forint értékben, amelynek nyomán 6600 milliárd forintnyi beruházás és 64 ezer munkahely jött létre a szektorban.
Szavai szerint ennek eredményeképpen a magyar autóipar termelési értéke ezen időszak alatt mintegy 3,5-szeresére nőtt, 2022-ben először elérve a tízezer milliárd forintos üvegplafont, és azóta is csúcsokat döntve.
A miniszter arra is kitért, hogy a most zajló autóipari nagyberuházások egy jelentős része már a végéhez közeledik. „És ennek következtében bekerülünk abba a szűk európai elitklubba, ahol évente több mint egymillió autó előállítására képesek” – jegyezte meg.
„A Suzuki éppen most fejezte be azt a gyártásfejlesztési beruházását, amelynek nyomán az esztergomi gyára igazi okosgyárrá alakul át (…) Győrben az Audi gyakorlatilag csapágyasra hajtja a gyárat (…) Ugye a Stellantis az egykori Opel-gyárban, Szentgotthárdon, is éppen a végére ért egy nagy kapacitásbővítő beruházásnak, amelynek nyomán a hagyományos meghajtás mellett most már az elektromos motorok gyártására is lehetőség nyílik, ráadásul számos kutatás-fejlesztési és tesztelési kapacitás is ideköltözött. A Mercedes szintén rövidesen végére ér az építkezésnek, amelynek nyomán Magyarország legnagyobb autógyára jön létre Kecskeméten” – sorolta.
Hozzátette, hogy legkésőbb jövő év elején a BYD is megkezdi a termelést, amellett, hogy mérnöki és fejlesztői központot hoz létre hazánkban. És a legfrissebb örömhír, hogy átadták Debrecenben a BMW üzemét.
„A világ legmodernebb vállalatai a világ legmodernebb technológiájával a világ legmodernebb termékeit állítják elő. És ez egy óriási lehetőség a magyar emberek, a magyar munkaerő számára, hogy a legújabb, legfrissebb technológiákat ismerjék meg, és azokkal legyenek képesek dolgozni” – összegzett.

Nyitókép: Szijjártó Péter (Fotó: MTI)