A családi adóforradalom történelmi lépés, hiszen a magyar gazdaság teljesen családközpontúvá válik – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden az M1 Ma reggel című műsorában.
Koncz Zsófia elmondta: 2029-re egymillió édesanya mentesül a személyi jövedelemadó fizetésének kötelezettsége alól, szerdán pedig a háromgyermekesek számára kezdődik új korszak.
Ez az intézkedés a világon egyedülálló, hiszen a szülő és a gyermekek életkorától függetlenül válnak jogosulttá az édesanyák az szja-mentességre – húzta alá az államtitkár, jelezve, hogy a kedvezmény nem automatikusan jár, azt minden jogosultnak kérnie kell. Aki még októberben kitölti és eljuttatja a NAV-hoz vagy a munkáltatójához az adóhatóság adóelőleg-nyilatkozatát, az már novembertől hozzájut a mentesség miatti pluszpénzhez, míg az adóbevalláskor nyilatkozók ezt visszamenőleg, egy összegben kapják meg – tájékoztatott.
Közölte: egy 3 gyermekes édesanya így átlag 109 ezer forinttal több pénzből gazdálkodhat, míg a duplájára emelt családi adókedvezménnyel együtt ez az összeg havi 307 ezer, éves szinten akár mintegy 3 millió 700 ezer forintot jelent. Ez rendkívüli módon megnöveli a családok anyagi mozgásterét – mutatott rá.
Emlékeztetett: a kabinet 2010-ben döntött arról, hogy kiemelten támogatja a családokat, és munkahelyeket hoz létre. A családi adókedvezmény – amelynek kétszeresére bővítése egymillió embert érint – egyszerre becsüli meg a munkavállalást és a gyermeknevelést – hangsúlyozta. Szavai szerint a kabinet ebben látja a jövőt, amelynek része a bölcsődei hálózat fejlesztése és az otthonteremtést támogató intézkedéscsomag is, így a közelmúltban elindult, és máris rendkívül népszerű Otthon Start Program is.
Ugyancsak ebbe a logikába illik a Generációk Találkozása díj, amelynek pályázati határidejét október 6-áig meghosszabbították – hívta fel a figyelmet Koncz Zsófia. Közölte, hisznek a generációk együttműködésében és abban, hogy a nagyszülőknek fontos szerepe van a családok életében.
A Tisza Párt adózással kapcsolatos terveiről szólva úgy fogalmazott, a progresszív adózást egyszer már kipróbálták a magyar családok, és megtapasztalták: „a lényege nem más, mint hogy a nap végén mindenki többet fog fizetni”. Ez ellen a nemzeti kormány küzdeni fog, ahogyan a családtámogatásokat, a rezsicsökkentést és a Nők 40 programot is meg fogja védeni, hiszen ez utóbbi például olyan sikertörténet, amellyel eddig több mint 400 ezer nő élt – jelentette ki.
A téma kapcsán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az államtitkár kiemelte: a háromgyermekes édesanyák szja-mentessége október 1-jétől egy lépésben lép életbe, és mintegy 250 ezer nőt érint. Januárban pedig ez a kör bővül a 40 év alatti, kétgyermekes édesanyákkal, így 4 év alatt – a jövő évi költségvetésben a családokra fordítható 4802 milliárd forint felett, amely a GDP 5 százaléka – plusz 4000 milliárd forintot szán a kormány ilyen célokra.
Megjegyezte, Brüsszelből és az Európai Bizottság részéről folyamatos kritikákat kap a kormány család- és adópolitikája, valamint a támogatások rendszere. „Így érthető, hogy Brüsszel meghosszabbított karjaiként a Tisza Párt és a DK is azt akarja: ezeket a pénzeket a családok helyett Magyarország a migráció, illetve a háború támogatására költse” – fogalmazott.

Nyitókép: pixabay