A jövő évi választás is a bizalomról szól, ám az ellenfél teljes bizalomvesztésben van – hangsúlyozta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében vasárnap megtartott Kötcsei Találkozón mondott beszédében.
„Mi mindig azt csináltuk, amit mondtunk, és amit mondtunk, azt megcsináltuk” – jelentette ki Orbán Viktor, mondván, ez történt, amikor „hazaküldték” a Nemzetközi Valutaalapot, amikor egymillió munkahelyet teremtettek, migránsmentesnek tartották meg az országot, kimaradtunk a háborúból, továbbá a gyermekvédelem, a családtámogatások, az adócsökkentés és a 13. havi nyugdíj visszaadása esetében, majd hozzátette, az így megszolgált bizalom miatt nyerték sorozatban a választásokat.
A kormányfő élesen bírálta a Brüsszel által a bennfentes kereskedés, a lopás, a mentelmi jog által a markában tartott Tisza Pártot, amely szerinte nyíltan vállalta, hogy mást tenne kormányon, mint amit most ígér.
Orbán Viktor kifejtette, tavaly számos kérdést hagytak nyitva Kötcsén, amire mára mind választ kaptak. Az Egyesült Államok ma szétbontja az eddigi globális gazdaságot, befejezi a demokráciaexportot és a világ visszatér a nagyhatalmi politikához, az ő magatartásukat többé nem nemzetközi szabályok befolyásolják, hanem úgy képzelik el a világot, amelyben vannak szereplők, hatalmak, erők, befolyások, nagyhatalmi erőkivetítési képesség, és ezt az erőt használni kell. Az oroszok megnyerték a háborút, Kína egyre nagyobb hitelezője az amerikai gazdaságnak. Kínáról nem lehet leválasztani az oroszokat. Az amerikai erők visszaszorulóban vannak a csendes ázsiai térségből is. Ebben a helyzetben az USA stratégiai lényege, hogy véget ért a demokráciaexport és, hogy egyfajta regionális gazdaságot kell kiépíteni. Az amerikaiak ugyanakkor visszatérnek a nagyhatalmi politikához is, viszont kiderült az is, hogy az Európai Unió gyenge marad – sorolta Orbán Viktor, aki az utóbbi állításhoz hozzáfűzte, az a legfőbb kérdés, hogy talpra áll-e az európai gazdaság, miközben az európaiak semmilyen versenyképes modellt nem mutattak be, és egyre nagyobbak az öreg kontinensen az államadósságok.
A miniszterelnök az Európai Unió körkörös szervezetté alakítását javasolta, és azt mondta, ha Brüsszel át tud állni egy ilyen rendszerre, akkor az európai együttműködés nagy eszméje, az EU túlélheti a következő tíz évet, ha ez nem sikerül, „szétfeslik” az unió. Figyelmeztetett: a körkörös szervezet nem azonos a többsebességes Európa elképzelésével. A körkörös Európa legszélén azok az országok helyezkednek el, amelyek csak két ügyben, a katonai biztonság és az energiabiztonság terén akarnak együttműködni. Ide tartozhat Törökország, az Egyesült Királyság, horribile dictu Ukrajna – jegyezte meg, hozzátéve, a második kör lenne a közös piac, a harmadik körbe azok az országok tartoznának, amelyek közös pénzt is akarnak, a negyedikbe pedig azok, amelyek politikailag is össze kívánják hangolni egymással elveiket, politikai uniót akarnak.
Ha nem lesz változás, a 2028–35-ös lehet az utolsó közös európai uniós költségvetés, ebből pedig az következik, hogy az eurozóna fel fog bomlani – hangsúlyozta a miniszterelnök, aki úgy értékelt: Európának nem Washingtonban „kéne kilincselnie”, hanem Moszkvába kellene elmennie, és egy Európai Unió–Oroszország biztonsági megállapodást kellene kötnie, amelyben kinyilvánítanák, hogy Ukrajna nem lesz tagja sem a NATO-nak, sem az Európai Uniónak, ugyanakkor Ukrajna és az Európai Unió között lehetne stratégiai együttműködési megállapodás, amit Magyarország is támogatna.
Mint mondta, Magyarország nem akarja az ukránokat a „semmibe kilökni”, „nem vagyunk ukránellenesek”, akarunk jövőt és távlatot adni Ukrajnának, mert egy összeomló Ukrajna a keleti szomszédságunkban óriási veszély. Kijelentette: a háború folytatása egy vesztes európai stratégia.
Ha Magyarországnak ostoba kormánya lesz, tönkre fog menni – jelentette ki Orbán Viktor, aki arról is beszélt, hogy a következő hét hónapban egyetlen fontos gondolatot kell észben tartani: „Magyarország egy tízmilliós ország. A mi hazánk olyan ország, amelynek nincsenek természeti kincsei. A mi hazánk egy ingatag térség közepén helyezkedik el. A mi hazánk egy olyan ország, amelynek speciális vezetői képességekre van szüksége” – magyarázta, hozzátéve, mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, és azt kérte, mostantól kezdve mindenki tényleg tegyen meg mindent, amit tud. Mint mondta, a győzelem után felizmosítják a V4-et, a Patriótákat Brüsszelben megkétszerezik, Brüsszelt beveszik, majd azt ígérte, minderről 2026 őszén tart egy izgalmas előadást.
A győzelmi terv részeként szólt arról, hogy a digitális építkezést fel kell gyorsítani. Békemenet, sőt békemenetek, a lehető legszélesebb összefogással, szakpolitikai viták, bizonyítani a kormányképességet és megnyerni a kormányképességi versenyt, mozgósítás a következő hét hónapban – sorolta a győzelmi terv további elemeit, hozzátéve, hamarosan nemzeti konzultáció is indul a Tisza kiszivárgott adóemelési terveiről.
A Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett Polgári Pikniken a Fidesz–KDNP vezető politikusai mellett a Vajdasági Magyar Szövetség több politikusa is megjelent, köztük dr. Pásztor Bálint, a párt elnöke és Vicsek Annamária, a párt alelnöke is. Dr. Pásztor Bálint Facebook-oldalán közölte, az idén is örömmel vesz részt a Kötcsei Találkozón, amely évről évre fontos alkalom a közös gondolkodásra és a jövő tervezésére a nemzetpolitikában. |

Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Polgári Pikniken a kötcsei Dobozy-kúriában (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)