2024. május 10., péntek

Negyedszer is kétharmad

A 199 fős parlamentben 135 mandátumot szerzett a Fidesz–KDNP

A szorosabb eredményt váró közvélemény-kutatásokra rácáfolva a Fidesz–KDNP sorrendben a negyedik választásán is elsöprő, kétharmados győzelmet aratott, ezúttal az egyesült ellenzékkel szemben.

Ezzel megalakulhat Orbán Viktor ötödik kormánya, amellyel nemcsak a magyar demokrácia történetének leghosszabb ideig regnáló kormányfője – már most – a magyar miniszterelnök, de nyitva áll előtte az út, hogy Tisza Kálmánnak a leghosszabb ideig tartó, egyhuzamban kormányzásról szóló rekordját is megdöntse.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint 98,96 százalékos feldolgozottság mellett a 199-fős parlamentben 135 mandátumot szerzett a Fidesz–KDNP, ami kényelmes kétharmados többség. Az egyesült ellenzék számára nagy csalódást jelentett az elért 56 mandátum, amelyen hat pártformáció osztozik majd. Összesítve számszerűen kevesebben szavaztak rájuk, mint négy évvel ezelőtt, amikor a Jobbik még külön indult. Bejutott még rajtuk kívül a Országgyűlésbe a Jobbikból kivált jobboldali radikálisok pártja, a Mi Hazánk Mozgalom is. A Toroczkai László vezette párt 7 mandátumot szerzett. Egy képviselőt a német nemzetiségi listának is sikerült bejuttatnia.

Hatalmas győzelmet arattunk – ezzel a mondattal értékelte a 2022-es országgyűlési választást Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap késő este a kormánypártok budapesti eredményváró rendezvényén.

VÁLASZTÓI ÜZENET BRÜSSZELNEK

A bővített mondat így folytatódott: „...akkora győzelmet, hogy még a Holdról is látszik, de Brüsszelből egészen biztosan”.

„Egész jól nézünk ki, egyre jobban nézünk ki, talán még sohasem néztük ki olyan jól, mint ma este” – ismételte meg újból aktualizálva március 15-ei beszédének a kijelentését Orbán Viktor.

Az összegyűlt szimpatizánsok többször is Viktor-Viktor és Ria-ria Hungária felkiáltásokkal szakították félbe.

A nemzeti színekben kivilágított Bálna előtt Orbán Viktor mindenkinek megköszönte azt munkát, amit beletett a győzelembe. Ez jó mulatság, férfimunka volt, jó volt veletek harcolni – üzente, hozzátéve, hogy köszöni a jókívánságokat, az üdvözleteket, a hátbaveregetéseket, a bátorításokat, a munkaórákat és az értük mondott imákat is.

Külön köszöntötte a kormánypártokra határon túlról figyelő magyarokat. Köszönjük, hogy segítettek, mert így mi is kaptunk egy esély, hogy segíthessünk nekik – tette hozzá. A kárpátaljai magyaroknak Orbán Viktor azt üzente: tartsanak ki, ne féljenek, az anyaország velük van. Köszönetet mondott a magyar választópolgároknak, akinek azt üzente: mindent megtesznek annak érdekében, hogy megszolgálják a bizalmat, amit ma este tőlük kaptak.

„Tudjuk, hogy szerénység a legfontosabb, minél nagyobb a győzelem, annál nagyobb szerénységre van szükség, és valljuk be, hogy ma este van is mire szerénynek lennünk” – mondta derültséget keltve.

Köszönetet mondott a kormánypártok 100 ezer önkéntesének. Őket úgy jellemezte: nem robotok, nem zsoldosok, hanem önkéntesek, akik szeretik a hazájukat, és ezért hajlandóak voltak vállalni a kockázatot és nehéz munkát.

A választás eredményét úgy értékelte: akkor nyertek a legjobban, amikor mindenki összeállt ellenük. Óriási nemzetközi erőközpontok és szervezetek mozdultak meg velük szemben, a nyugati fősodratú média és még Zelenszkij elnök is – utal az ukrán elnöknek őt támadó, a választási kampányba közvetve beavatkozó nyilatkozataira.

Az ellenzéket anyagiakkal támogatóknak azt üzente: kidobott pénz volt minden fillér, amit a magyarországi baloldalnak adtak. „A magyar baloldal volt Gyuri bácsi életének legrosszabb befektetése. Tizenkét éve csak viszi a pénzt” – utalt Soros Györgyre a Fidesz elnöke.

A Fidesz–KDNP szerinte a győzelem minden lehetőségét kimerítette. „Már mindenhogyan nyertünk” – mondta és elsorolta: 2010-ben a régi kétfordulós választási rendszerben is nyert a pártszövetség, 2014-ben az önállóan induló ellenzéki pártokkal szemben is nyert, 2018-ban a részlegesen összefogott ellenzékkel szemben, valamint idén a teljes összefogással szemben.

Kijelentette: hiába a taktika, a cselszövés, a ravaszkodás, a végén mindig a szív győz. „Magyarország ma esti győzelme a szív győzelme” – fogalmazott, hozzátéve: azért nyertek, mert van egy közös szenvedélyük, amit úgy hívnak: Magyarország.

Nem engedtük, hogy a kudarcos múlt visszatérjen, megvédtük Magyarország függetlenségét és szabadságát, megvédtük Magyarország békéjét és biztonságát – jelentette ki Orbán Viktor.

Kitért arra is, „a világban nem csak ellenfeleink, barátaink is vannak, ők is mindent megtettek a győzelemért”. Jó szívvel gondolunk az amerikai barátainkra, a lengyelekre, az olaszokra, a spanyolokra, a szerbekre, a szlovákokra és az osztrákokra is – mondta, hozzátéve: ezt a győzelmet nekik is ajánljuk, ez az ő győzelmük is.

A kormányfő kiemelte: az egész világ láthatta ma este itt Budapesten, hogy a kereszténydemokrata politika, a konzervatív polgári politika és a hazafias politika győzött.

„Üzenjük Európának: ez nem a múlt, ez a jövő, ez lesz a mi közös európai jövőnk”– fogalmazott, hozzátéve: az egész világ láthatta, hogy a magyarok szeretik a hazájukat.

Márki-Zay Péter az eredményvárón, mögötte az ellenzéki pártvezérek helyett családtagjai sorakoznak fel (Fotó: MTI)

Márki-Zay Péter az eredményvárón, mögötte az ellenzéki pártvezérek helyett családtagjai sorakoznak fel (Fotó: MTI)

BEISMERT VERESÉG

Az ellenzéki összefogás eredményváróján a Városligeti Műjégpályán csak nagyon kevesen várták Márki-Zay Pétert, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjét. A legfeltűnőbb az volt, hogy hiányoztak a hat párt vezetői, csak Donáth Anna, a Momentum és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke volt jelen. Valószínűleg ez magyarázza, hogy a beszédre érkező, egyébként nagycsaládos Márki-Zay Péter mögött a színpadon nem a pártvezetők sorakoztak fel, hanem felesége és a gyerekei.

Az ellenzéki kampányt vezető miniszterelnök-jelölt beismerte a választási vereséget. „Ugyanúgy le vagyok taglózva, mint mindenki más. Nem akarom titkolni a csalódottságomat, a szomorúságomat, soha nem gondoltuk volna, hogy ez lesz az eredmény” – mondta.

Az ellenzéki politikus rendkívül egyenlőtlennek nevezte a választási küzdelmet, de azt mondta, nem vitatják az eredményt, azt azonban igen, hogy demokratikus és szabad lett volna a verseny.

Bár minden józan magyarban felmerülhet az országból való távozás gondolata, mert az ország nem jó úton megy – állította, a színpadon mögötte álló családja nevében kijelentette: mi itt maradunk veletek.

Márki-Zay Péter hangsúlyozta: megtartják és tovább építik ezt a közösséget, s ha most szomorúak is, nem fogják feladni a küzdelmet, hiszen a korábbinál is nagyobb szükség van az összefogásra a most következő nehéz időkben, és ki kell állniuk minden üldözött mellett.

A másik oldal minősítgető sértegetése – ami már annyiszor és annyiféleképp elhangzott a száján – ezúttal sem maradt el. Evangéliumi párhuzamokkal folytatva az ellenzéket azokhoz hasonlította, akik üldözést szenvednek az igazságért, a jobboldali szavazókra pedig Jézus kereszten elhangzó szavait vonatkoztatta, mint akik olyanok, akik nem tudják, hogy mit cselekszenek.

Később a két ellenzéki pártvezér Donáth Anna és Karácsony Gergely is felvonult mellé a színpadra és beszédet intézett a kisszámú jelenlévőhöz.

A BŰNBAKKERESÉS MÁRIS ELKEZDŐDÖTT

Az eredményvárón nem volt jelen az ellenzéki összefogás két legerősebb pártjának a vezetője, ami már önmagáért beszélt. Későbbi Márki-Zay Pétert felelőssé tevő nyilatkozataik magyarázatot is adtak távolmaradásukra.

A miniszterelnök-jelölt egyik korábbi kijelentésére utalva, miszerint leváltotta az ellenzéket a győzelme az előválasztáson, Jakab Péter, a Jobbik elnöke Facebookon közzétett videójában kijelentette, Márki-Zay Péter nem leváltotta az ellenzéket, hanem megbuktatta azt.

Mint mondta, Márki-Zay Péter októberben hat ellenzéki párt hadseregét kapta meg és tetemes ellenzéki előnyt. „Ebből az előnyből fél év elteltével mára ellenzéki hátrány, hovatovább Fidesz-kétharmad lett” – jegyezte meg. Úgy vélte, a kevesebb és megfontoltabb, egyértelmű beszéd most több szavazatot hozott volna.

Gyurcsány Ferenc saját korábbi Márki-Zayra vonatkoztatott kapitányos kijelentését felhasználva allegorikusan fejezte ki lényegében ugyanezt. A jó kapitány nem az akit megválasztanak, hanem aki révbe vezeti a hajót – mondta Márki-Zayra utalva. A közös hajónak tovább kell mennie, ugyanakkor egyetértését fejezte ki azokkal, akik szerint e hajó vezetését, azaz ez ellenzéki összefogást nem a legjobb kapitányra bízták.

POLITIKAI GYŐZELEM A REFERENDUMON

Az országgyűlési választással egy időben referendumot is tartottak, és a magas választási részvételi arány miatt jó esélye volt, hogy sikerül teljesíteni a nagyon szigorú érvényességi küszöböt, amely azt követeli, hogy a választóknak több mint ötven százaléka érvényes szavazatot adjon le. Ezt végül is a mintegy 20 százalék érvénytelen szavazat meghiúsította. Megközelítőleg 3,5 millióan adtak le érvényes voksot, a túlnyomó többség (92-95 százalékuk) nemmel válaszolt a négy kérdésre. A nemmel szavazók aránya sokkal nagyobb volt, mint ahányan Fideszre szavaztak és ahányan ellenzéki buzdításra érvénytelen szavazatot adtak le, ami azt jelenti, hogy az ellenzéki választópolgárok nagy része nem hallgatott pártjaiknak azon buzdítására, hogy érvénytelenül voksoljanak, sőt, jelentős részük a gyermekvédelmi népszavazás e négy kérdésében a Fidesszel értett egyet.

Mindezek ellenére jogi értelemben a gyermekvédelmi népszavazás érvénytelen lett, hiszen több mint 4,1 millió érvényes szavazat kellett volna a nagyon magasra állított küszöb átlépéséhez, pártpolitikai értelemben viszont – akárcsak korábban a kvótanépszavazás esetében – a jobboldal politikai győzelmének tekinthető. A Fidesz–KDNP-nek a baloldali szavazóknak egy jelentős részét is sikerült maga mögé állítania a gyermekvédelmi népszavazáson, ami politikai felhatalmazást jelent számára a referendum ügyének további képviseletében.

Nyitókép: Budapest, 2022. �prilis 3. Orb�n Viktor minisztereln�k, a Fidesz eln�ke gy�zelmi besz�det mond a Fidesz-KDNP eredm�nyv�r� rendezv�ny�n, a B�ln�ban az orsz�ggy�l�si v�laszt�s �s gyermekv�del