2024. május 9., csütörtök

A gyermekek védelméért demonstráltak a Hősök terén

Odakint most szörnyek járnak – kiállás az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért címmel tartottak tüntetést péntek kora estétől civilek szervezésében Budapesten, a Hősök terén.

A tüntetést online tartalomgyártók szervezték, és felhívásuk szerint azért hirdettek demonstrációt, mert fontosnak tartják, hogy felemeljék a hangukat az áldozatok védelme, az átláthatóság, az emberi tisztesség és az őszinte társadalmi párbeszéd érdekében.

Gulyás Márton a társadalmi kiállás házigazdája a rendezvény kezdetén köszönetet mondott a megjelenteknek, hogy kiállnak az áldozatokért és a gyermekvédelem szükséges reformja mellett.

Osváth Zsolt megemlítette, ő is intézetben nőtt fel, azt mondta: a rendszerszintű problémákra szeretné felhívni a figyelmet, a problémákra, amelyeknek a kegyelmi ügy csak a jéghegy csúcsa. Hangsúlyozta: nem kormányt jött megdönteni és minisztereket lemondásra felszólítani. Ugyan nem mindegy, hogy kik hozzák a döntéseket, de most jóval fontosabbak azok, akikért a döntéseket kell hozni.

Szabó Márton három kérdést tett fel: mit fog tenni a kormány azért, hogy az állami gondoskodásban lévő gyerekek emberhez méltó körülmények között nőjenek fel; mit fog tenni a kormány azért, hogy minőségi és az életre felkészítő oktatásban részesüljenek; valamint mit fog tenni a kormány azért, hogy legyen hova bizalommal fordulniuk, ha abúzus éri őket? Ezeket a kérdéseket napirenden kell tartani és el kell árasztani ezekkel képviselőket – mondta.

Baukó Attila énekes videóüzenetében arról beszélt, a kormány a szülő aggodalmát használja arra, hogy lázítsanak, buzdítsanak valami ellen, ami aztán politikai haszonná konvertálódik.

– Az oktatás teljes leépítése és a pedofíliában szenvedő beteg és gátlástalan emberek gyermekek közelébe engedése az, ami nem büdös a hatalomnak, abban az esetben, ha politikai érdek húzódik mögötte – fogalmazott.

Az énekes szerint egy teljesen új szint az, hogy pedofil arcoknak falazunk, de a legparább az az, hogy ez nem egy ismeretlen sztori. Azt hangoztatta: a gyerekek biztonságát kell erősíteni. 

Tapasztó Orsi digitális tartalomgyártó örökbefogadó szülőként szólalt fel. Kiemelte, Magyarországon hétezer gyermek él gyermekotthonokban, és nagy részük soha sem fog családba kerülni. Köszönetet mondott az otthonokban dolgozó nevelőknek, akik megtanítják a gyermekeket szeretni, és visszaadják számukra a bízni tudás képességét.

Fancsikai Eszter közölte, egyetért a miniszterelnökkel: a gyermekbántalmazókat miszlikbe kell szaggatni. Hozzátette, ha ezt ő teszi meg anyaként, akkor az önbíráskodásnak minősül, ezért van szükség valódi gyermekvédelemre és jól működő jogrendszerre.

Pottyondy Edina a Momentum egykori elnökségi tagja azt kifogásolta, hogy nincs független vizsgálat a kegyelmi döntésről, és a lemondott köztársasági elnök havi 4,5 millió forintos juttatását a hallgatás bérének nevezte. Véleménye szerint a valódi gyermekvédelmet az oktatás, a szociális és az egészségügyi ágazat, valamint a gyermekvédelmi hatóságok megerősítése jelentené. Szükségesnek tartja olyan szigorú törvény megalkotását, amely az áldozatokat védi. 

Gulyás Márton az esemény zárásaként elmondta, hogy az Utcáról Lakásba Egyesület kezdeményezésére alapot hoznak létre egy korábban bántalmazott, ma hajléktalanként élő fiatal számára; huszonöt millió forintot szeretnének összegyűjteni, a gyűjtést a tüntetés résztvevői között megkezdték.

A tüntetés vége után a Hősök teréről több száz résztvevő átvonult a Lendvay utcába a Fidesz székházához, ahol egy ideig lökdösődött a székházat védő rendőrökkel.

Nyitókép: TeleMTI