2024. május 8., szerda

Csaknem ezer középiskolás vesz részt az SZTE földrajzversenyén

Idén a Szegedi Tudományegyetem rendezi a Kárpát-medence legnagyobb nemzetközi középiskolai földrajzversenyét. Rekordszámú jelentkezés érkezett a XIII. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyre. 478 csapat, azaz 956 diák ad számot tudásáról. A tanulók 108 iskolából érkeztek, ami azt is jelenti, hogy több mint 140 felkészítő tanár érezte fontosnak, hogy diákjai részt vegyenek az SZTE megmérettetésén. A résztvevők zöme először jelentkezett, de 150 diák már rutinos versenyző. Magyarország minden vármegyéjéből és a határon túlról, Erdélyből, Délvidékről, Kárpátaljáról és a verseny történetében először Horvátországból is jelezték részvételi szándékukat a kétfős középiskolai csapatok. A legjobb csapatok tanulói az értékes nyeremények mellett pluszpontokkal gazdagodnak, ami hozzájárulhat a sikeres egyetemi felvételihez.

A verseny névadójának özvegye, Marika néni (középen, virággal) minden alkalommal részt vesz a megnyitón, fotó: u-szeged.hu

A verseny névadójának özvegye, Marika néni (középen, virággal) minden alkalommal részt vesz a megnyitón, fotó: u-szeged.hu

A felkészüléshez a résztvevők használhatják a verseny honlapjáról letölthető korábbi versenyek feladatait és azok megoldókulcsait. A verseny online felületén próbatesztek állnak rendelkezésükre. A középiskolai természetföldrajzi ismeretek mellett minden évben egy kiemelt témában mélyülhetnek el a gimnazisták. A verseny idei témája a Vízzel kapcsolatos környezeti veszélyek a Kárpát-medencében. Pár rövid cikket és videót kell áttanulmányozni a versenyzőknek, ezekből kerül ki a kérdések 30 százaléka. A tanszék több vízhez kapcsolódó kutatására is ráláthatnak így a résztvevők. Az árvíz, a belvíz, az aszály és a folyók mikroműanyag szennyezése mind olyan veszélyek, amelyekre ezúton is jó, ha felhívják a fiatalok figyelmét a tudósok.

A versengés mellett a szervező Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék munkatársai nagy hangsúly fektetnek arra, hogy a verseny egyúttal élményt is jelentsen. A szegedi döntőre számos kísérőprogrammal készülnek: az intézet oktatói kutatásaikról mesélnek előadásokon, az SZTE hallgatók mutatnak be gyűjteményeket, érdekes kísérleteket, angol nyelvű előadásokon PhD-hallgatók is közreműködnek.

A Jakucs László Középiskolai Földrajzverseny legjobbjai számára 2023 őszén első ízben rendezték meg a GEOCAMP Szegedet. A résztvevők izgalmas kirándulásokon vettek részt a Kiskunsági Nemzeti Park fokozottan védett területein, ahol földrajzi és földtudományi kutatásokkal ismerkedhettek meg, terepi interaktív bemutatókat (pl. drónfelvételek készítése) nézhettek meg és kalandos élményekkel (pl. sárkányhajózás a Tiszán) lettek gazdagabbak. A verseny résztvevői helyezésüktől függően ingyenesen vagy nagy kedvezménnyel vehettek részt a GEOCAMP programjain.

Dr. Szilassi Péter, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Földrajzi és Földtudományi Intézete Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének oktatója szerint gondolkodásra ösztönöz a Jakucs földrajzverseny. „A döntő feladataival főként nem a lexikai tudást mérjük, inkább a már megszerzett ismeretek alkalmazásában kellett jeleskedniük a csapatoknak. A laboratóriumi talajtani vizsgálatok, majd digitális térképi mérések, végül a szóbeli teljesítmény alapján alakult ki a döntős csapatok végső sorrendje.”

A verseny felépítése

Elődöntő

Időpont: 2024. február 8. (csütörtök) 14:00-16:30

Helyszín: Jelentkező iskolákban

A forduló online formában történik, feladatait minden csapat saját iskolájában tanári felügyelettel, az SZTE egyetemi CooSpace rendszerében oldja meg. A versenyhez a résztvevők középiskoláinak kell a szükséges internetes elérhetőséget és a számítógépet biztosítania. A lebonyolítás részletes menete a versenyszabályzatban található, illetve a verseny előtt e-mailben tájékoztatják az iskolákat, a felkészítő tanárokat és versenyzőket. A rendszer használatát megismertető online workshopot tartanak.

A döntőbe a versenyre jelentkezett összes csapatból a legjobb 48 kerül be, számukra további szakirodalmat jelölnek ki a szervezők.

 

Döntő

Időpont: 2024. április 12-13. (péntek, szombat)

Helyszín: Szegedi Tudományegyetem, Földrajzi és Földtudományi Intézet (6722 Szeged, Egyetem u. 2.)

A bejutott csapatokat és kísérőtanáraikat vendégül látjuk, szállást és étkezést biztosítunk Szegeden.

Az első körben online írásbeli feladatsor várja a résztvevőket.

A legjobb 24 csapat három további körben méri össze tudását: labor, szóbeli és kvíz.

Nyitókép: u-szeged.hu