2024. május 9., csütörtök

Elhunyt Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke

Életének 66. évében, november 24-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője – tudatta szombati közleményében a KMKSZ Elnöksége és Választmánya.

A közlemény szerint távozása pótolhatatlan veszteség a kárpátaljai magyarság számára.

Barta József 1958. január 26-án született Salánkon. 1980-ban végezte el az Ungvári Állami Egyetem matematika szakát. 1980-tól a Salánki Középiskola matematika és fizika tanára. 1994-től 2006-ig a Salánki Középiskola igazgatója. 1994-től 2002-ig a nagyszőlősi járási tanács képviselője. 2006 és 2010 között alelnöke. 1989-től tagja a KMKSZ-nek, melyben különböző tisztségeket töltött be. 2011-től a Szövetség Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke. 2014-től a megyei szervezet ügyvezető alelnöke. 2015-2020 között a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének első helyettese. 2020-tól megyei képviselő.

A KMKSZ elnökségének nekrológja kiemeli, hogy bárhová is rendelte az élet, Barta József munkáját „pontosan, szépen, nagy odaadással és felelősséggel végezte, amivel nagy tekintélyt vívott ki kollégái, képviselőtársai, a kárpátaljai magyarság és minden olyan ember körében, aki ismerte". Barta József Kárpátalja egyik legtapasztaltabb önkormányzati vezetője volt – áll a megemlékezésben.

Nyitókép: Fotó: Kárpáti Igaz Szó