2024. május 8., szerda

Montenegró március 19-én választ új köztársasági elnököt

Március 19-ére írta ki az államfőválasztást Danijela Đurović montenegrói házelnök hétfőn Podgoricában.

Az ország 2006-ban kikiáltott függetlensége óta ez lesz a negyedik elnökválasztás.
Milo Đukanović elnök mandátuma május 20-án jár le. A házelnök azzal indokolta a voksolás márciusi megtartását, hogy áprilisban több vallási ünnep is lesz az országban, és ha esetleg második forduló megtartására lesz szükség, mert egyik elnökjelölt sem szerzi meg a szavazatok több mint felét az első fordulóban, akkor így minden felekezet ünnepének tiszteletben tartása mellett még mindig lesz idő a voksolásra – olvasható a házelnök közleményében.
Az elnökválasztásról szóló törvény értelmében a voksolást a megbízatás lejárta előtt legalább 120 nappal ki kell írni, a kiírástól számítva pedig legalább 60, de legfeljebb 90 napon belül meg kell tartani. A köztársasági elnököt az állampolgárok közvetlen, titkos szavazással választják meg öt évre.
A montenegrói sajtóban felmerült annak a lehetősége, hogy az elnökválasztással egy időben előrehozott parlamenti választást is tartsanak a belpolitikai válság rendezése céljából, a házelnök közleménye szerint azonban ehhez egyelőre nem adottak a feltételek, ugyanis a parlament nem oszlott fel.

Nyitókép: Podgorica (Fotó: Antena M)