2024. október 13., vasárnap

Már Kárpátalján is súlyos gondok vannak az oroszok támadásai miatt

A karácsonyi tűzszünet csak hiú ábránd lehet

Oroszország egyre hevesebb rakétatámadásokat indít Ukrajna energiahálózata ellen, és emiatt már Kárpátalján is rendkívül súlyos problmák vannak az áramellátással, illetve a fűtéssel – számolt be róla az InfoRádió kárpátaljai tudósítója. Simon Rita, a Kárpáti Igaz Szó újságírója szerint ennek ellenére a ukrajnaiak többsége nem akarja, vagy már nem tudja elhagyni a hazáját.

Ukrajna vezetése arra számít, hogy Oroszország a háború egyéves évfordulóján nagyszabású offenzívát indít az ország ellen, mondta Simon Rita. Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter szerint februárban indulhat az újabb offenzíva. Megjegyezte, hogy az egyéves évforduló kapcsán minden ukrán azt várja, hogy legyen vége a háborúnak, februárra győzelem és béke legyen. Ehhez képest a vezérkari főnök minapi figyelmeztetése arra mutat rá, hogy egyáltalán nem is tettek le arról sem Moszkvában, hogy még Kijevet is bevegyék az oroszok. „Az erőteljes orosz mozgósítás miatt attól is tartanak, hogy februárban egy újabb erőteljes offenzíva lesz, és ez majd jelentősen megváltoztatja az erőviszonyokat is."

Az InfoRádió kárpátaljai tudósítója szerint a karácsonyi tűzszünet csak hiú ábránd, miközben az élet egyre nehezebb Ukrajnában. És nem csak a fronton.

„Nagyon sokszor nincs áram, és olyankor a legtöbb helyen fűtés sincs. Ez óriási gondot okoz. És mivel a legtöbb helyen, ahol tudtak, már beszereztek generátorokat az áram pótlására, szakértők szerint Ukrajnában megismétlődhet az üzemanyagválság is. A generátorok tömeges használata ugyanis ahhoz vezet majd, hogy már nemcsak a járműveket kell tankolni, hanem ezeknek az eszközöknek és szükségük lesz benzinre és gázolajra."

Orosz rakétatámadásban súlyosan megsérült adóhivatali épület előtt (MTI/AP/Jevhen Maloletka)

Orosz rakétatámadásban súlyosan megsérült adóhivatali épület előtt (MTI/AP/Jevhen Maloletka)

A hulladékszállítás működik Simon Rita szerint, viszont egyre inkább gondot jelent, hogy nincsenek járművek, sem pedig emberek, mert sokan kiköltöztek Ukrajnából és nincs, aki helyettesítse őket.

Ami az oktatást illeti, Kárpátalján sok iskolában már elkezdődött a téli vakáció, azért, hogy spóroljanak a fűtéssel, illetve a gyerekek ne fagyoskodjanak a fűtetlen tantermekben, mert nagyon sok oktatási intézménynek nincs generátora és nem tudja biztosítani a fűtést. Mivel az óvodák és az iskolák nem számítanak kritikus infrastruktúrának, ezért ugyanúgy érvényesek rájuk is az áramszüneti kényszerintézkedések.

Ukrajnában 18 millió ember, a lakosság 40 százaléka sürgős humanitárius segítségre szorul. Ennek ellenére a Nemzetközi Migrációs Szervezet jelentése szerint az ukránoknak csak a 7 százaléka tervezi, hogy elköltözik az országból. Háromból két válaszadó pedig még a közművek tartós kikapcsolása esetén sem hagyná el az otthonát, mondta Simon Rita a Kárpáti Igaz Szó újságírója, az InfoRádió kárpátaljai tudósítója.

Nyitókép: Orosz rakétatámadásban súlyosan megsérült adóhivatali épület előtt (MTI/AP/Jevhen Maloletka)