2024. május 8., szerda

Rétvári Bence: Magyarország biztonságos állam

Magyarország a világ 13. legbiztonságosabb állama – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.

Rétvári Bence a Szerbiába és az Észak-Macedóniába induló magyar rendőri kontingensek búcsúztatóján hozzátette: nincs Európában olyan állam, ahol az emberek nagyobb biztonságban éreznék magukat, mint Magyarországon, és nincs olyan főváros sem a kontinensen, ahol nagyobb lenne a biztonság, mint Budapesten.
Mindez a szigorú törvényeket betartató rendőrségnek is köszönhető – mondta.
Az államtitkár az egyik legnagyobb kihívásnak nevezte a kontingensek tagjainak feladatát. A rendőröknek ugyanis hazájuktól távol, idegen környezetben kell szolgálatot teljesíteniük, ráadásul Európába folyamatosan érkeznek a migránsok, akik nem nagyon tisztelik a kontinens kultúráját és jogrendszerét – mondta.
Az egyik kontingens a szerb-északmacedón, míg a másik az északmacedón-görög határon teljesít majd szolgálatot – közölte Rétvári Bence. Mindkét egység nagyjából harminc tagból áll.
Korábban a magyar rendőrök kétoldalú megállapodás keretében mentek Észak-Macedóniába. Három hónapja bővült a tevékenység: magyar-osztrák-szerb együttműködést kötöttek, amelynek eredményeként már Szerbiába is küld kontingenseket a magyar hatóság – ismertette az államtitkár.
Felhívta rá a figyelmet: azok az országok, amelyeknek közvetlenül meg kell védeniük a saját határaikat, komolyabban veszik a feladatot, és hangsúlyosabban követelik, hogy Európa közös erővel oldja meg a problémát.
A közelmúltban már másodszorra tartottak európai határigazgatási konferenciát. Az athéni eseményen Magyarországgal együtt tizenöt állam, vagyis az Európai Unió (EU) tagjainak többsége fejezte ki akaratát, hogy fokozzák a határvédelmet. A németek és a franciák azonban nem támogatják ezt – jegyezte meg.

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Rétvári Bence úgy fogalmazott, hogy hiába a tizenöt állam akarata a jogi minimumszabályozásra és a közös finanszírozásra, a nyilatkozat nem ütötte meg a brüsszeli döntéshozók ingerküszöbét. Az Európai Bizottság csupán tudomásul vette a dokumentumot, de nem reagált rá.
Az államtitkár azt mondta, hogy a kontinensen az elmúlt időszakban kétezren haltak meg terrortámadásban. A legfiatalabb áldozat 1, a legidősebb 90 éves volt. A terrorcselekményekre, amelyek főként Spanyolországban és Franciaországban történtek, elsősorban az iszlám dzsihád miatt került sor. Az áldozatok 20 százaléka öngyilkos merénylet következtében halt meg – sorolta, hozzáfűzve: a migráció növeli a terrorfenyegetettséget.
Egyértelműnek nevezte a modern kori népvándorlás irányát. A nyugat-balkáni útvonal továbbra is az egyik legnagyobb forgalmú illegális migrációs csatorna – mondta Rétvári Bence.
Kiemelte: akit a magyar rendőrök megállítanak, az nem lép be az EU területére. Azoknak azonban, akik már jogszerűtlenül itt vannak, csupán a 10 százalékát tudják sikeresen kiutasítani a kontinensről.
Az államtitkár azt mondta, hogy aggódnak a határokon szolgálatot teljesítő rendőrökért, ugyanakkor büszkék is rájuk.

Nyitókép: Fotó: MTI