2024. május 8., szerda

Az elnökválasztás második fordulóját tartják Montenegróban

Milo Đukanović hivatalban lévő köztársasági elnök és Jakov Milatović korábbi gazdaságfejlesztési miniszter méri össze erejét a montenegrói elnökválasztás második fordulójában vasárnap.

A két héttel ezelőtti első fordulóban Milo Đukanović a szavazatok 35,37 százalékát szerezte meg, míg Jakov Milatovićra a választópolgárok 28,92 százaléka adta a voksát.

A 61 éves Milo Đukanović, a Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) jelöltje öt évvel ezelőtt már az első fordulóban megszerezte a szavazatok több mint felét, így nem kellett második fordulót tartani.

A politikus 32 éve, 29 éves kora óta vezeti az országot, hat mandátumban miniszterelnökként, kétszer pedig köztársasági elnökként állt Montenegró élén, bár háromszor is lemondott a miniszterelnöki tisztségről, és ilyenkor két-két évre visszavonult.

A 37 éves Jakov Milatović közgazdász, az Európa most! nevű mozgalom jelöltje 2020 és 2022 között az Adria-parti ország gazdaságfejlesztési minisztere volt, korábban pedig amerikai, brit, osztrák és olasz egyetemeken tanult. A politikus népszerűsége részben annak köszönhető, hogy rövid kormányzati szerepvállalása alatt 163-ról 270 euróra emelte a minimális nyugdíjak összegét, míg a minimálbér 250-ről 450 euróra növekedett.

Nyitókép: Beta