2024. május 10., péntek

A nemzeti összetartozás fontos színtere

A hideg idő ellenére több százan vettek részt a jubileumi, tizedik Konzul Kupán szombaton az erdélyi Hargitafürdőn, ahol a biatlonpályánál megtartott nyitóünnepségen Potápi Árpád János,a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára rámutatott: a nemzeti összetartozás egyik fontos színtere a sport, majd emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években a magyar kormány és a magyarság Kárpát-medence-szerte sokat tett azért, hogy a nemzeti összetartozás érzését, élményét megerősítse.

Fontos közös eredménynek nevezte, hogy a magyar versenyzők magyar és román színekben is, akár szerb, szlovák színekben, ám magyar szívvel ott vannak a világversenyeken, a bajnokságokon, majd örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy a résztvevők között sok a gyermek, akikből – ahogyan fogalmazott – a jövőben akár olimpiai bajnokok is lehetnek.

„Szeretjük a sportot, ha mínusz 20 fok is van” – mondta Novák Károly Eduárd romániai sportminiszter, a szombat reggel Csíkszeredában mért értékre utalva. Emlékeztetett arra, hogy Tófalvi Éva sílövő Hargitafürdőről indult, így példakép az ottani gyerekek számára, hogy ők is lehetnek bajnokok.
A versenyzőket Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri főtanácsadója is üdvözölte, örömének adva hangot, hogy sok gyereket, fiatalt lát, akik továbbviszik a sportmozgalmat.

Tóth László csíkszeredai főkonzul kifejtette: a sport nemcsak megerősíti az ember karakterét, építi a lelkét, hanem a közösen megélt sport a közösséget is építi. „Ez a közösség, bár sokan vitatják létét és tagadják megnevezését, él, erős és határozott karakterrel és identitással rendelkezik” – fogalmazott a főkonzul, majd később az MTI-nek elmondta: a hargitafürdői verseny célja megmutatni, milyen nagy beágyazottsága van a téli sportoknak Székelyföldön, valamint lehetőséget ad a székelyföldi síklubokba járó gyerekeknek a versenyzésre, Hargitafürdő ugyanis kiváló helyszín erre, mivel biatlonpálya és több lesiklópálya is van. Úgy értékelte, nagyon sikeres volt az idei rendezvény, a több száz résztvevő szép időben, nagyon jó minőségű pályán versenyzett.
A nemzetpolitikai államtitkárság által évről évre támogatott Konzul Kupán idén sífutó és műlesikló versenyt szerveztek. A lesikló számban 13 korcsoportban mintegy 180, a sífutó verseny kilenc korcsoportjába 150 versenyző nevezett be. A rendezvényen több székelyföldi sportoló, köztük Miklós Edit, Tófalvi Éva, Bónis Attila és Bónis Annamária is jelen volt. Ők adták át a díjakat a versenyző gyerekeknek.

Nyitókép: Potápi Árpád János és Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere a megnyitón (Fotó: MTI/Veres Nándor)