2024. május 11., szombat

Letartóztatták a belgrádi késelőt

Éjfél körül letartóztatták azt a 17 évest, akit azzal gyanúsítanak, hogy vasárnap folyamán Belgrádban halálra késelte M. A.-t (31), barátját, B. D.-t (27) pedig súlyosan megsebesítette, jelenti a Kurir.

Mint azt vasárnap jelentettük, a belgrádi Čukarica városrészben található általános iskola közelében M. A. testén négy szúrt sebet ejtett, a férfi elvérzett.

A Kurir értesülése szerint a késelést veszekedés előzte meg, állítólag a kiskorú korábban is összetűzésbe került a két férfivel, akik akkor megverték, ő pedig bosszúra készült, és csak az alkalmas pillanatra várt – árulta el a nyomozásról a belgrádi lap forrása.