Ivica Dačić belügyminiszter ma közölte: 2025-ben 475 személy vesztette életét közlekedési balesetben, míg több mint 18 ezren sérültek meg. A tárcavezető ezt a Közúti Közlekedésbiztonsági Koordinációs Testület ülésén mondta el, hozzátéve, hogy az év során 31 924 közúti balesetet regisztráltak.
Szavai szerint a balesetek száma mintegy 3,69 százalékkal nőtt az előző évhez képest.
– Nincs jogunk a közönyhöz, és nincs helye kifogásoknak, mert minden elveszített élet túl magas ár. Közös célunknak világosnak és egyértelműnek kell lennie: a közlekedésbiztonság javítása, a polgárok tudatosságának erősítése és az illetékes intézmények folyamatos együttműködése, egyetlen prioritással – az emberi életek megőrzésével – hangsúlyozta Dačić.
Kiemelte azt is, hogy előkészítés alatt állnak a közúti közlekedésbiztonsági törvény módosításai és kiegészítései.
– Ez nem új téma számunkra. Már akkor is foglalkoztam vele, amikor 2008 és 2014 között először voltam miniszter. A törvényt folyamatosan módosítottuk a szankciók szigorítása, a szabálysértések egyértelműbb meghatározása érdekében. Úgy gondolom, alapos elemzésre van szükség, hogy kiderüljön, mi járulhat hozzá a leghatékonyabban végső célunkhoz: a halálos kimenetellel és sérüléssel járó balesetek számának csökkentéséhez – mondta a miniszter.
A tervezett törvénymódosításokat Đuro Macut miniszterelnök is támogatta, aki szerint ezeknek a mindennapi magatartás részévé kell válniuk.
– A szabálysértések megfelelő szankcionálásának egyértelműnek és felismerhetőnek kell lennie, ez elengedhetetlen – fogalmazott a kormányfő a Koordinációs Testület ülésén.
Nyitókép: A tárcavezető szerint a balesetek száma mintegy 3,69 százalékkal nőtt az előző évhez képest (Fotó: Beta)


