Nemzetközi elfogatóparancs alapján a budapesti rendőrség vette őrizetbe a 34 éves Goran Šaracot, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2014. december 1-jén Újvidéken, a Zombori sugárútot fekete Cherokee terepjárójával elütötte az újvidéki Marija Milešićet (1986), majd segítségnyújtás nélkül elhajtott.
A lány a helyszínen életét vesztette.
A szerb rendőrség pénteken Mitrovicán őrizetbe vett három személyt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy segítettek Šaracnak, szétdarabolták a terepjárót és a részeket eladták egy öntödének.
A budapesti lakásban, amelyben Goran Šaracot őrizetbe vették, a rendőrség jelentős mennyiségű kábítószert és hamisított bosnyák, valamint szlovén okmányokat talált.
Goran Šarac ismert a nyomozószervek előtt, vastag aktája van a rendőrségen. Többek közöttt azzal is gyanúsították, hogy 2010. szeptember 24-én Újvidéken fegyverrel kirabolta a Siket-ékszreboltot. A férfi a 2014-es cserbenhagyásos gázolást követően feltehetően hamis horvát papírok segítségével Ausztriába szökött. Oda valószínűleg Magyarországon keresztül érkezett, megkerülve Horvátországot, mivel ott rablás miatt már szerepelt az Interpol listáján.


