2026. február 24., kedd

Bombatámadással fenyegetőzött egy férfi a kormány épülete előtt

Megadta magát a rendőrségnek az a 39 éves férfi, aki ma reggel Belgrádban bombatámadással fenyegetőzött a köztársasági kormány épülete előtt.

Az N1 televízió értesülései szerint az elkövető ellen néhány ügyben bűnvádi eljárást folytatnak, és azt követelte a rendőrségtől, hogy jöjjön a helyszínre az a nyomozó, aki az ügyeit vizsgálja.

A férfi két bombát tartott a kezében, és azzal fenyegetőzött, hogy működésbe hozza a robbanószerkezeteket. A rendőrség három órán át tárgyalt vele. A szerbiai kormány épülete körüli utcákat lezárták. A rendőrség mellett a helyszínre érkeztek a terrorelhárítási egységek, a tűzoltók és a mentők is.

A köztársasági kormány jelenleg Nišben ülésezik. Aleksandar Vučić kormányfő is reagált az esetre és elmondta, hogy a fenyegetőző férfit a már kibiztosított bombákkal csak hosszas tárgyalás után sikerült lebeszélni a robbanószerkezetek aktiválásáról.

A rendőrség közölte, hogy az esetről értesítették az ügyészséget, amely vizsgálatot indított az ügy kapcsán. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel