2026. február 24., kedd

Gyermekrablási kísérlet

Idősebb férfiak próbáltak Leskovacon elrabolni öt kisfiút

A rendőrség megerősítette, hogy valóban nyomoznak több idős férfi ellen, akik megpróbáltak elrabolni öt, 11 és 14 év közötti fiúgyermeket.

A bejelentések szerint az új törvény lehetővé teszi majd a rendőrség fejlődését (Fotó: Molnár Edvárd)

Az emberrablási kísérletre kétszer került sor, a gyerekek mindkét alkalommal az iskolába tartottak. Mind az öt gyermek a leskovaci Sat mahala romalakónegyedben él.
A gyerekek elmondták, hogy a gyanúsítottak egy Audi márkájú gépkocsival közlekedtek. Roma nyelven szólították meg a fiúkat.
– Az iskolába tartottam, amikor megállt mellettem az autó. Az egyik férfi az ablakon keresztül szólított meg, azt mondta, lépjek közelebb. Mivel nem ismertem, nem fogadtam szót. Erre a férfi kihajolt az ablakon és megragadta karomat, a többi férfi pedig elkezdett kikászálódni az autóból. Ekkor sikerült megszöknöm és az iskoláig szaladtam – mesélte az egyik fiú.
Tíz perccel később ugyanaz az autó négy iskolástársát közelítette meg. A férfiak ugyanúgy léptek fel, mint az első esetben. Erre az incidensre a rendőrállomás közelében került sor.
A rendőrségen azt nyilatkozták, az utóbbi két évben semmi hasonló bűncselekményre nem került sor a településen.

Magyar ember Magyar Szót érdemel