2026. február 22., vasárnap

Hatvanmilliót kér jogtalan fogvatartásért

Joca Amsterdamnak nem sikerült megállapodást kötnie az illetékesekkel, most perel

Sreten Jocić, azaz közismertebb nevén Joca Amsterdam beperelte az államot, mivel az Ivo Pukanić horvát újságíró meggyilkolásának ügyében indított büntetőeljárás ideje alatt három és fél évig fogdában volt. Jocić 60 millió dinár kártérítést követel jogtalan fogvatartásért. Jogi képviselője révén hosszú időn át egyezkedett az igazságügyi minisztériummal, de nem sikerült megállapodniuk a kártérítés összegéről. A sikertelen tárgyalásokat követően Jocić keresetlevelét jogi képviselője 2017 februárjában adta át a belgrádi Felső Bíróságon, az ennek nyomán induló peres eljárásban most tartották meg az első tárgyalást. Jocić a požarevaci Zabela börtönből érkezett a tárgyalásra, Goran Marjanović, közismertebb nevén Goksi Bombaš meggyilkolása miatt tölti tizenhárom és fél éves börtönbüntetését.

Jocićot Ivo Pukanić meggyilkolásának gyanújával 2009. április 27-én tartóztatták le, s a fogdából 2012. december 28-án szabadult. Ebben az ügyben a vádirat összes pontja alól felmentették. Jocić azt is felajánlotta a bíróságnak, hogy az utóbbi eljárás miatt fogdában eltöltött három és fél évet számolják bele a Marjanović meggyilkolása miatt kimondott börtönbüntetés időtartamába – ebben az esetben nem kért volna kártérítést –, ezt azonban a szerbiai büntetőjogi szabályozás nem teszi lehetővé.

A szerb alkotmány és büntető törvénykönyv értelmében kártérítés jár annak, akit jogtalanul vagy indokolatlanul tartottak fogva. Ilyen esetnek számít, amikor a fogvatartottat a bíróság felmenti a vádak alól abban az ügyben, amely miatt fogdába került.

Magyar ember Magyar Szót érdemel