2026. február 23., hétfő

Kékfény

Korrupció gyanújával 53 embert tartóztattak le

Korrupció és hivatali visszaélés gyanújával 53 embert tartóztatott le szerdán a rendőrség és további 25 személy ellen tettek bűnvádi feljelentést különböző bűncselekmények miatt  - közölte belgrádi sajtótájékoztatóján Nebojša Stefanović belügyminiszter. A gyanúsítottak 2005 óta több mint tízmillió euróval  károsították meg az ország költségvetését.

Két robbanás történt Kragujevacon

Ma délután 13.45 órakor, majd valamivel 15 óra után összesen két robbanás következett be a kragujevaci műszaki-nagyjavítási intézetben, melynek egy halálos áldozata és legkevesebb huszonöt sérültje van, de mint azt a belgrádi médiumok jelentik, állandóan jelentkeznek újabbak, így nem tudni, milyen nagy a végleges szám.

Vágott dohánnyal bukott le

A belügyminisztérium zombori dolgozói mintegy 25 kilogramm vágott dohányt, hét kilogramm kávét és 16 doboz kamagra potencianövelőt találtak házkutatás során a 49 éves G. N.

Felgyújtottak egy klubot Belgrádban

Belgrádban az éjjel felgyújtottak egy tutajon működő szórakozóhelyet, két férfi az éjszaka leple alatt csónakon közelítette el meg a Freestyle klubot, majd gyúlékony anyagot dobtak a rá. A csónak ezután a Branko híd felé távozott.