Súlyos közlekedési baleset történt az esti órákban a Nagybecskerekről Pancsova felé vezető úton Ópávánál a Szekerényre (Sefkerin) vezető elágazásnál. A balesetben legalább egy személy életét vesztette.
Kékfény
A rendőrség közleménye szerint három személyt tartóztattak le, akiknél nagy mennyiségű pszichoaktív szert találtak – írja az N1 hírportál.
A szabadkai rendőrség tájékoztatása szerint a Felső Ügyészség határozata alapján feljelentést tesznek egy 14 éves fiú ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyos testi sérüléseket okozott, áll a rendőrség közleményében.
Két kamion ütközött össze Béskánál (Beška), majd lesodródtak az úttestről ma nem sokkal 15 óra után, az Újvidék felé vezető autópályán, két kilométerre Kaboltól (Kovilj) – írja a 021.rs hírportál.
Eltűnt a 20 éves székelykevei Győrfi Valentina, aki november 14-én Ausztriába utazott egy barátnőjéhez vendégségbe, tudósít a Pannon RTV.
A belgrádi rendőrség letartóztatott egy 43 és 47 éves személyt, akik hamisított festményekkel kereskedve jutottak hozzá közel 70 ezer euróhoz. Egy harmadik személy ellen pedig már büntetőeljárás is indult az ügyben, írja a Nova.

