2024. május 9., csütörtök

Putyin: A lázadás szervezőit bíróság elé fogják állítani

Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő este újra beszédet mondott. Az orosz elnök bejelentette: a lázadás szervezőit bíróság elé fogják állítani, mert bűncselekményt követtek el, amelynek célja Oroszország meggyengítése volt.
Szombat után ismét beszédet mondott Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök akkor arról beszélt, hogy „országa egységét semmi sem fenyegetheti. Mindenféle széthúzással és árulással szemben fellépünk, teljes erőnkkel lesújtunk a lázadókra". Az elnök név szerint említette a Wagner-csoportot, amely eddig kiválóan védte az orosz érdekeket a donyecki régióban, de most megtévesztés áldozata lett. Árulóknak nevezte a csoport tagjait, „akik tette olyan, mintha hátba döftek volna bennünket" – hangsúlyozta Putyin.

Anélkül, hogy említette volna a Wagner-csoport vezetőjét, azt mondta:

Mindezt egyesek egyéni ambíciói okozták, amelyekkel magasra akartak törni, de hazaárulás lett belőle.

Az orosz elnök nagyon kemény szavakkal tette világossá, hogy nem tűr meg semmiféle ellentmondást és rendbontást. A lázadást leverik, nem lesz széthúzás. Minden szükséges utasítást kiadott a rendrakás érdekében, és megerősítette: minden eszközzel megvédik Oroszországot.

Putyin szerint Ukrajnának köze volt a lázadáshoz
A Sky News tudósítása szerint az orosz elnök hétfő esti beszédében elmondta, „a lázadás szervezői nem tudják, de megértik, hogy bíróság elé fogják állítani őket, bűncselekményt követtek el, amelynek célja Oroszország meggyengítése volt".

Putyin csípős nyilatkozatában azt mondta, hogy „mindenfajta zsarolás kudarcra van ítélve", és hogy a Nyugat azt akarja, hogy az orosz katonák egymást öljék meg. Köszönetet mondott az orosz közvéleménynek a lázadás óta tanúsított „támogatásért, hazafiságért és szolidaritásért", a belorusz Lukasenkának pedig a békés megoldásért.

Gyakorlatilag az orosz társadalom egészét egyesítette a haza védelmének felelőssége – mondta Putyin.

Az orosz elnök ezután köszönetet mondott a Wagner-tisztviselőknek is, akik „helyesen döntöttek, amikor megálltak és visszafordultak, hogy megakadályozzák a vérontást". Putyin hozzátette, hogy a Wagner-zsoldosok többsége „hazafi", akiket a lázadás szervezői „kihasználtak". Putyin szerint a felkelés „kudarcra volt ítélve", és „szervezői, még ha el is vesztették a jó és rossz iránti érzéküket, ezt nem tudták volna nem észrevenni" – folytatta.

Putyin azt is állította, hogy Ukrajnának köze volt a hétvégi eseményekhez, és a felkelést bosszúnak nevezte a sikertelen ellentámadásukért.

Nyitókép: TASZR/AP