2024. október 3., csütörtök

Svédország fogja irányítani a NATO Finnországba telepített szárazföldi erőit

Svédország fogja irányítani a NATO Finnországba telepítendő szárazföldi erőit, amelyek feladata az elrettentő erő felmutatása és a védelmi képesség növelése lesz – jelentette be hétfői, közös sajtótájékoztatón a svéd és a finn védelmi miniszter.

Antti Häkkänen, a finn védelmi tárca vezetője a tájékoztatón elmondta: a svéd kormány finn kérésre vállalta el a közeljövőben esedékes katonai csapaterősítés irányítási feladatait, melynek részleteiről, a csapaterősítés mértékéről és az új egységek elhelyezéséről még nem született konkrét döntés.

Hozzátette, hogy a bővítési intézkedés a NATO nyolc többnemzetiségű katonai egységből álló keleti szárnyát érinti, így hamarosan megkezdik az egyeztetéseket a különböző taktikai feladatokat vállaló tagállamokkal azaz Bulgáriával, Észtországgal, Magyarországgal, Lettországgal, Litvániával, Lengyelországgal, Romániával és Szlovákiával.

Pal Jonson svéd védelmi miniszter országa szerepvállalása kapcsán azt mondta, hogy bár a svéd kormány készen áll eleget tenni a finn kérésnek, az egyeztetések egyelőre a kezdeti fázisban vannak, így a részleteket még a svéd parlamentnek is el kell fogadnia a hamarosan elkezdődő egyeztetéseken.

Nyitókép: Beta/AP